A minisztérium gyorsan visszavonta a molesztálással gyanúsított pedagógus állami kitüntetését

A KIM Facebook-posztban magyarázta meg, hogyan kaphatott olyan pedagógus József Attila-díjat, aki ellen a rendőrség nyomoz.

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy annak ellenére kapta meg a mátészalkai költő-irodalmár pedagógus kiemelkedő irodalmi tevékenységéért és példás életútjáért a József Attila-díjat, hogy a gimnáziumi molesztálási ügyében még nem zárult le a nyomozás.

A KIM még kedden délelőtt még Facebook-posztban reagált a történtekre:

"A március 15-e alkalmából díjazottaknak nyilatkozniuk kellett arról, hogy kitüntetésük kapcsán nem áll fenn összeférhetetlenség, valamint hogy velük szemben nincs folyamatban fegyelmi vagy büntetőeljárás. Az egyik díjazott valótlan nyilatkozatot tett, ezért a kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal visszavonja a díját." - írták a bejegyzésükben.

 

 

A pedagógus egyes információk szerint több diákot zaklathatott csetüzenetekben, de más beszámolók úgy fogalmaztak, hogy egy 17 éves diáklánnyal folytatott viszonyt, sőt le is feküdt vele.

A tankerület még akkor az az ügyben feljelentést tett rendőrségen, és a gyanúba keveredett pedagógust azonnal kirúgták a gimnáziumból.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.