Vádat emeltek egy hittan tanár ellen, aki két kiskorú lányt is molesztált

Hatalmi viszonyával visszaélve kényszerítette őket.

  • Rodler Lili

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy hittan tanár ellen súlyosabban minősülő szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntettével – írják az ügyészség oldalán.

A férfi 2011 óta több település iskolájában is dolgozott, mint hitoktató. Illetve több Hajdú-Bihar vármegyei településen teljesített egyházi szolgálatot. A vádirat szerint „az előző tanév második félévében két, a hitancsoportjába járó kiskorú lányt is molesztált, hozzájuk hatalmi viszonyát kihasználva szexuálisan közeledett.”

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozása során az elkövetőt őrizetbe vették, letartóztatták, jelenleg pedig bűnügyi felügyelet alatt áll. A tetteiért időközben az egyházi szolgálatai alól is felfüggesztették.

Az ügyészség a férfit szexuális erőszakkal és szexuális visszaéléssel vádolja. Fegyházbüntetést, valamint a kiskorúakkal kapcsolatos foglalkozástól való végleges eltiltást indítványoztak vele szemben.

Hasonlóan molesztálással kapcsolatos ügyben továbbra is büntetőeljárás folyik az ellen a mátészalkai pedagógus ellen, aki nemrég állami  kitüntetést is kapott. Amint kiderült, hogy a nyomozás még tart, vissza is vették tőle a kiemelkedő irodalmi tevékenységért és példás életúért járó József Attila-díjat.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.