Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Március 14-ig várják az intézmények jelentkezését a vízivást népszerűsítő Happy-hét programjaira.
Idén 15. alkalommal szervezik meg a vízivást népszerűsítő Happy-hetet, ami szorosan kapcsolódik a március 22-i víz világnapjához. Ezúttal különleges kezdeményezéssel csábítja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az óvodákat és iskolákat a részvételre – írja az MTI.
„A március 17-én induló – tizenötödik – tematikus egészséghéten a vízivás jótékony élettani hatásáról hallhatnak a gyerekek, megtudhatják miért a víz a legjobb szomjoltó, és kreatív módszerek, praktikák segítségével növelhetik is a napi vízbevitelüket” – fogalmazták meg a közleményükben.
Hozzátették: idén egy rekordkísérlet felállításába is belevágnak.
„A gyermekkori túlsúly és elhízás megakadályozásának egyik kulcsa a megfelelő folyadékbevitel. A nap folyamán elfogyasztott folyadék mennyisége és minősége amellett, hogy hatással van a fiatalok fejlődésére, az iskolai teljesítményt is befolyásolhatja. A gyermekkori túlsúly és elhízás világszerte egyre nagyobb problémát jelent, amely a magyar gyerekek 26 százalékát érinti az NNGYK kutatása alapján” – fejtették ki.
Mivel a cukros üdítőkből és a gyömülcsitalokból származó kalóriabevitel nem elhanyagolgató szereplője a túlsúly és az elhízás kialakulásának, fontos, hogy a gyerekek hozzászokjanak ahhoz, hogy a szomjukat elsősorban vízzel oltsák. Az energiát tartalmazó italokat pedig csak alkalmanként, módjával fogyasszák.
Ennek okán idén a, Happy-hét keretein belül, megkísérlik felállítani a tömeges vízivás hazai rekordját, amiben a tematikus egészséghétre jelentkező intézmények nagy szerepet játszanak.
„Tavaly országosan 1144 óvodában és iskolában tartottak Happy-hetet, így több mint 154 ezer fiatalhoz jutottak el az NNGYK üzenetei. A programhoz évről évre egyre több intézmény csatlakozik” – buzdítják a jelentkezésre, az intézményeket a közleményükben.
A rekordállítás kezdeményezése mellett az NNGYK számos programötletet és oktatási anyagot, segédletet biztosít az iskoláknak és óvodáknak az egészséghét megszervezéséhez. A témahétre ezen a linken keresztül lehet jelentkezni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).