Nincsen diplomájuk, mégis óvodapedagógusként alkalmazzák az óvodai nevelőket

Technikusi végzettséggel az óvodai nevelők is ugyanannyit keresnek, mint egy diplomás diplomás óvodapedagógus - ez derül ki abból a belügyminisztériumi levélből, amit az Eduline szerkesztősége is megkapott.

Az óvodai nevelők bár továbbtanulhatnának például óvodapedagógusnak a felsőoktatásban, de arra is van lehetőségük, hogy rögtön munkába álljanak óvodában óvónőként.

Az Eduline szerkesztőségének birtokába jutott egy olyan belügyminisztériumi levél, amelyből kiderült, hogy

  • az óvodai nevelők óvodapedagógus-munkakörben alkalmazzák, ezért "ugyanolyan feladatokat látnak el, mint az egyetemet végzett óvodapedapógusok"
  • a munkaidejüket is ugyanúgy kell beosztani, mint egy diplomás óvodapedagógusnak, így például délelőtt is vezethetik a csoportot
  • nekik is minősülniük kell, de középfokú végzettséggel legfeljebb Pedagógus II. kategóriáig juthatnak el
  • rájuk is ugyanúgy vonatkozott a státusztörvény, így a kezdőfizetésük ugyanannyi, mint egy gyakornoké. (Ez 2025-ben minimum bruttó 640 900 forint.)

Ehhez képest az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) oldalán szó sincsen arról, hogy az óvodai nevelők ugyanolyan feladatokat látnak el, mint egy diplomás óvodapedagógus.

Az óvodai nevelő óvodában, gyermekotthonban, lakásotthonban, családi napköziben foglalkoztatott segítő szakember, aki aktívan együttműködik a gyermekek nevelésében az óvodapedagógussal, fejlesztő- és gyógypedagógussal, óvodai dajkával és a szülőkkel

- olvasható a szakma ismertetőjében.

Jelenleg az országban 43 helyen képeznek óvodai nevelőket az IKK adatbázisa alapján. Azt érdemes megjegyezni, hogy viszonylag egy friss képzésről van szó, hiszen csak 2023 nyarán fogadták el az ezzel foglalkozó kormányrendeletet.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke akkor azt nyilatkozta: "Az 1960-as, 1970-es években volt olyan, hogy középfokú végzettséggel is lehetett óvónőként dolgozni. Nagyon úgy tűnik, hogy most ebbe az irányba megyünk vissza."

Az óvodai nevelő képzéssel kapcsolatban korábban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara is

aggodalmát fejezte ki.

"Egy mai 18–19 éves fiatal nem rendelkezik a kora gyermekkori neveléshez kapcsolódó kompetenciákkal, már csak életkoránál fogva sem. Ilyen életkori tapasztalatokkal és a nem felsőoktatási képzettséggel rendelkező nevelőkön keresztül a normál fejlődésmenetű gyermekek támogatását sem tartjuk megvalósíthatónak, nemhogy a kötelező integrációs törekvések elvárt professzionális kivitelezését." - írták bejegyzésükben.

A témával kapcsolatban megkerestük a Belügyminisztériumot is, amint válaszolnak kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.

 

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.