10 éves kora óta iskolatársainak is árulta a marihuánát egy diák Érden

A most 18 éves fiút az iskolából bilincsben vitték el rendőrök.

Az Érdi Rendőrkapitányság még tavaly ősszel indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, akkor még ismeretlen tettes ellen. Közben a nyomozók tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek és elemeztek, melyek alapján a 18 éves R. Richárdra terelődött a gyanú - írja a police.hu.

Az érettségi előtt álló fiatal nem most kezdte az ipart, 2017 óta (ekkor alig 10 éves volt) több fogyasztónak is adott el marihuánát, akik 3-4 ezer forintot fizettek grammonként.

A rendőrség kétszer tartott házkutatást a fiú családjának lakásán, amelynek során droggyanús anyagokat és azok porciózásához használatos eszközöket, illetve nagyobb összegű pénzt találtak.

A 18 éves fiún elvégeztek egy drogtesztet is, ami kimutatta, hogy ő is szokott füvezni.

A diákot az érdi rendőrök kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.