Bicskával fenyegette meg társait egy 12 éves diáklány egy budapesti iskolában

A kést a pedagógus még időben elvette tőle, így senki sem sérült meg.

Egy VIII. kerületi általános iskolából február 10-én kora délután hívták a rendőröket, mert egy 12 éves lány bicskával fenyegette meg társait -írja a police.hu.

Szerencsére nem sérült meg senki, mert a bicskát a lánytól az egyik pedagógus el tudta venni.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés előkészülete bűntett miatt indított eljárást.

Nem ez az első eset, hogy egy általános iskolás lányt kést vitt az iskolába. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, 2024 áprilisában egy hatodikos lány óra közben szívtájékon szúrta osztálytársát a Győrhöz közeli Bőnyben.

A bőnyi iskolás akkor döntött úgy, lemészárolja az osztálytársait, amikor az édesanyja az apja bántalmazása miatt elköltözött otthonról. A hatodikos másnap reggel az táskájába betette az általa elkészített „halállistát”, valamint egy megélezett kést, és elment az iskolába.

Az iskolában elővette táskájából a 20 cm pengehosszúságú kést, felállt, és az előtte a padban ülő 12 éves gyereket hátba szúrta.

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.