Korábban egy 2,5 éves is átment ezen a teszten, most sok 5 évesnek nem sikerül

A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a koronavírus-járvány alatti lezárások negatívan hatottak az óvodások egyik kulcsfontosságú képességére.

A koronavírus-járvány miatti lezárások és a szociális távolságtartás bár szükségszerű volt a járvány megfékezése érdekében, de negatívan hatottak az óvodások, különösen az alacsonyabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkezők társadalmi megismerésének fejlődésére - írja az IFLScience beszámolója alapján a hvg.hu.

A kutatás során a szakemberek eljátszották, hogy a Malacka nevű báb belerak egy játékot a két tároló közül az elsőbe, majd kimegy. Ezután jött Kutyus, aki áttette a játékot a másik dobozba. Ezután a kutatók azt kérdezték a gyerekektől, hogy Malacka melyik tárolóban keresi majd a játékát. Azok a gyerekek, akik az életkoruknak megfelelő szociális kogníciós képességekkel rendelkeztek, helyesen azt válaszolták, hogy az elsőben. Még akkor is, ha tudták, hogy a játék a másikban van.

Rose Scott, a tanulmány vezető szerzője úgy fogalmazott, hogy  világjárvány előtt a 2,5 éves gyerekek is már át tudtak menni a teszten, a lezárások után viszont a feladat sok ötévesnek gondot okozott.

A Covid előtt 5-ből 4 ötéves válaszolt jól, azonban utána már csak a 63 százalékuk felelt helyesen. Az alacsonyabb jövedelmű családokban pedig még rosszabb volt a helyzet, hiszen ugyanez az arány az ötévesek körében már csak 51 százalék lett.

A kutatók nem vizsgálták külön az okokat, de azt feltételezik, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő családoknak a lezárások idején is több lehetőségük volt arra, hogy a gyerekek fejlődése ne torpanjon meg.

 

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.