A HVG információi szerint a kompetenciamérések eredménye az iskolai rangsorba és a diákok év végi jegyébe is beleszámítana.
Az oktatási államtitkárságon arról tájékoztatták a dolgozókat, hogy a tárca olyan szabályozást készít elő, amely előírja, hogy a kompetenciamérési eredményükre az adott tárgyból akár már idén tavasszal az év végi végi jegyükbe jelentősen beleszámító érdemjegyet kaphatnak a tanulók - írja a hvg360.
A lap megkereste a Belügyminisztériumot, ahonnan azt a választ kapták, hogy
A köznevelési államtitkárság több olyan lehetőséget vizsgál, amelyek a tanulóknak egyértelművé teszik, hogy az országos kompetenciamérés tesztjeinek kitöltése nem felesleges elfoglaltság
A lapnak azt is hozzátették, hogy a kérdéseik idő előttiek, ugyanis még nem született döntés.
Az Eduline-on is beszámolt arról, hogy az elmúlt napokban a szülők újabb kérdőívet kaptak a KRÉTA-n a kormánytól. Ebben olyan kérdésekre kellett válaszolniuk:
- Véleménye szerint a gimnáziumi felvételi eljárás során érdemes lenne-e az országos kompetenciamérés eredményeiből is pontot számítani, illetve figyelembe venni a tanulmányi eredmények számításakor?
- Amennyiben elérhetővé válna egy országos és/vagy vármegyei rangsor az általános iskolákról és a gimnáziumokról, figyelembe venné az iskolaválasztás során?
A kérdőívvel kapcsolatban a Szülői Hang levelet is küldött Pintér Sándornak, amelyben kifejtették, hogy hogy látszik, hogy jövőben a kompetenciamérések eredményét is figyelembe akarják venni a gimnáziumi felvételi során, ezzel „növelve az értékelés objektivitását." Ehhez képest a kompetenciamérések célja az iskolák pedagógiai módszereinek, működésének mérése, nem pedig a gyerekek egyéni tudásának felmérésére.
Hogy a Belügyminisztérium milyen szempontokat venne figyelembe a rangsor összeállításánál, azt elolvashatjátok a hvg360-on.