Már idén jegyet kaphatnak a kompetenciamérési eredményükre a diákok?

A HVG információi szerint a kompetenciamérések eredménye az iskolai rangsorba és a diákok év végi jegyébe is beleszámítana.

Az oktatási államtitkárságon arról tájékoztatták a dolgozókat, hogy a tárca olyan szabályozást készít elő, amely előírja, hogy a kompetenciamérési eredményükre az adott tárgyból akár már idén tavasszal az év végi végi jegyükbe jelentősen beleszámító érdemjegyet kaphatnak a tanulók - írja a hvg360.

A lap megkereste a Belügyminisztériumot, ahonnan azt a választ kapták, hogy

A köznevelési államtitkárság több olyan lehetőséget vizsgál, amelyek a tanulóknak egyértelművé teszik, hogy az országos kompetenciamérés tesztjeinek kitöltése nem felesleges elfoglaltság

A lapnak azt is hozzátették, hogy a kérdéseik idő előttiek, ugyanis még nem született döntés.

Az Eduline-on is beszámolt arról, hogy az elmúlt napokban a szülők újabb kérdőívet kaptak a KRÉTA-n a kormánytól. Ebben olyan kérdésekre kellett válaszolniuk:

  • Véleménye szerint a gimnáziumi felvételi eljárás során érdemes lenne-e az országos kompetenciamérés eredményeiből is pontot számítani, illetve figyelembe venni a tanulmányi eredmények számításakor?
  • Amennyiben elérhetővé válna egy országos és/vagy vármegyei rangsor az általános iskolákról és a gimnáziumokról, figyelembe venné az iskolaválasztás során?

A kérdőívvel kapcsolatban a Szülői Hang levelet is küldött Pintér Sándornak, amelyben kifejtették, hogy hogy látszik, hogy jövőben a kompetenciamérések eredményét is figyelembe akarják venni a gimnáziumi felvételi során, ezzel „növelve az értékelés objektivitását." Ehhez képest a kompetenciamérések célja az iskolák pedagógiai módszereinek, működésének mérése, nem pedig a gyerekek egyéni tudásának felmérésére.

Hogy a Belügyminisztérium milyen szempontokat venne figyelembe a rangsor összeállításánál, azt elolvashatjátok a hvg360-on.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.