Vádat emeltek a diák ellen, aki meg akarta késelni az osztálytársait, mivel kigúnyolták

A fiú tavaly májusban konyhakéssel ment az iskolába, ekkor csak a pengét nyalogatta, s a tanár elvette tőle a fegyvert. Később viszont már az egész környezetét megfenyegette, hogy mindenki fizetni fogaz őt ért sérelmekért.

  • Rodler Lili

Emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség az ellen a fiatalkorú fiú ellen, aki 2024 májusában osztálytársai megölésére készült, mert azok csúfolták és megalázták – olvasható az ügyészségi portálon.

A hétfői közlemény szerint a gúnyolódásokat lelkileg nehezen viselő fiú 2024 májusában otthonából 11 centiméteres pengehosszúságú konyhakést vitt magával az egyik borsodi kistelepülésen lévő iskolába, hogy osztálytársai viselkedését megtorolva, kioltsa az életüket. A vádlott fiatalkorú a tanórán vette elő a kést, aminek a pengéjét a nyelvén húzogatta.

A tanár nem sokkal később elvette tőle úgy, hogy a diák ujjait egyesével feszegette le a kés markolatáról, majd a fegyvert átadta az igazgatónak. Másnap a vádlott interneten keresztül közölte osztályfőnöknőjével, hogy az iskolába bevitt késsel az volt a szándéka, hogy osztálytársait megölje.

A következő bejegyzése már komolyabb volt, mert azt közölte benne, hogy a lakókörnyezetében mindenki fizetni fog, amiért ő szenvedett. Tanárának erről azt írta, hogy másnap bemegy az iskolába és valamennyi osztálytársát megöli, a pedagógus ekkor már értesítette az igazgatót, és feljelentést tettek a rendőrségen.

Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

 

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.