Középiskola felvételi: így működik a szoftver, ami eldönti, ki hova jut be

Elmagyarázzuk, miért is fontos a sorrend.

Február 20-ig továbbítják a középiskoláknak az általános iskolák a diákok tanulói és jelentkezési lapjait, ekkor történik meg tehát a hivatalos jelentkezés a kiválasztott középfokú iskolákba. Bár a felvételizők sorrendjét március 21-ig teszik közzé az intézmények, nem árt tudnotok, hogyan működik a besorolási algoritmus.

A rangsoroló szoftver az általatok meghatározott sorrend szerint az első olyan tanulmányi területre helyez el titeket, amelyen az iskola jelezte, hogy felvételt nyertetek, és egyben bele is fértek a felvehető létszámba. Ezzel párhuzamosan azokról a tanulmányi területekről, amelyeket az általatok megadott sorrendben hátrébb szerepelnek, a program törli a jelentkezéseteket.

Pontosan emiatt nagyon fontos, ha több iskolához is elegendő pontotok van, csak arra a képzésre kerültök be, mely a sorrendetek szerint a legelső helyen szerepel.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.