Központi írásbeli: a negyedikesek matek megoldókulcsához is megérkezett a kiegészítés

Az Oktatási Hivatal a diagramos feladatnál is pontosított.

Az OH oldalára feltöltött hivatalos kiegészítés szerint:

  • a 2.d feladatban nem fogadható el, ha a diák a nevek helyett az életkorokat írta, ugyanis "a feladat azt mérte, hogy az oszlopdiagrammal megadott életkorokhoz a tanulók hozzá tudják-e rendelni az állatokat."
  • a 7. mértékeegységes feladatban pedig ha valaki például azt írta a 67 perc helyett, hogy 1 óra 7 perc, nem fogadják el, mert a feladatban megadták a pontos mértékegységet.

Az Oktatási Hivatal a negyedikeseken kívül többek között a hatodikosok magyar feladatsorához is adott ki kiegészítést.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.