Rosszul sikerült a központi írásbelim. Így is kötelező jelentkeznem hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba?

A nyolcadikosok nem, de a negyedikesek és hatodikosok még dönthetnek úgy, hogy maradnak a jelenlegi iskolájukban.

Január 18-án vettek részt a központi írásbelin a középiskolába készülő negyedikesek és hatodikosok, valamint 9. évfolyamra jelentkező nyolcadikosok.

Bár még csak néhány iskola tette közzé a pontszámokat, nem kell kétségbe esni annak, aki úgy érzi, nem sikerült elég jól a vizsgája.

A negyedikesek és a hatodikosok a központi írásbeli után is dönthetnek úgy, hogy még maradnak a jelenlegi iskolájukban. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ezt a döntést nem kell külön jelezni a középiskola felé, egyszerűen csak nem kell leadni a jelentkezési lapjukat.

Aki pedig úgy dönt, hogy szeptembertől 6 vagy 8 osztályos gimnáziumban szeretne tanulni, az egyénileg, elektronikus úton teheti meg.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.