Plusz egy év ovi: egyes megyékben továbbra is kiugróan magas a szakszolgálati vizsgálatok aránya

Mutatjuk a legfrissebb adatokat.

  • Rodler Lili

Január 20-án éjfélig lehetett elküldeni a plusz egy év óvoda kérvényt az Oktatási Hivatal részére. Az OH a kérelem benyújtása után dönti el, hogy automatikusan megkapja a gyerek a késleltetett beiskolázással kapcsolatos határozatot, vagy pedig a kérelem és a csatolmányok tükrében még egy Pedagógiai Szakszolgálati vizsgálatra küldi a gyereket és a szülőket.

Arról, hogy mi alapján dönt a vizsgálat mellett a Hivatal, az megyénkként teljesen változó, ez pedig a Szülői Hang felméréséből készült ábrán is remekül látszik.

 

Facebook

A feltüntetett adatok még nem a véglegesek, hiszen sokan még a most is mennek a szakszolgálatokhoz, és egyes megyékből nem is érkezett még megfelelő mennyiségű reprezentatív adat. Ennek ellenére jól látszik, hogy a feltüntetett 15 vármegyéből 9 esetében bőven meghaladja az ötven százalékos arányt a szakszolgálati vizsgálatok kérelme.

Azonban ne riasszon el senkit, ha nem elsőre kapják meg a jóváhagyást. A szakszolgálatok a legtöbb esetben jóváhagyják a kérvényt. Ezzel az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.