Jelzés érkezett a gyermekvédelmi rendszerből, eltiltották a SZÁMALK igazgatóhelyettesét

A fenntartó az ügyben belső vizsgálatot rendelt el.

Egy január 13-i belső levélből kiderült, hogy egy, a gyermekvédelmi rendszerből érkező jelzés miatt a budapesti SZÁMALK Szalézi Technikum és Szakgimnázium igazgatóhelyettesét eltiltották az intézményi munkavégzéstől és a nyilvános papi tevékenységektől - írja a hvg.hu.

Az igazgatóhelyettes felfüggesztésről az iskola fenntartója, a Szalézi Intézmény Fenntartó döntött, amit a lapnak az iskola igazgatója is megerősített. Az ügyben a fenntartó belső vizsgálatot rendelt el.

A belső levél szerint levél szerint az állami hatóságokat is értesítették, de a lap megkeresése alapján a rendőrség nem tudta azonosítani a fejlentést. (Mivel az ügy nagyon friss, ezért előfordulhat, hogy a feljelentést még nem iktatták.)

A Szalézi Intézmény Fenntartó ezen kívül ebben a belső levélben kiemelte, hogy intézményeikben "zéró tolerancia" érvényesül minden, gyerekek vagy fiatalok elleni visszaéléssel szemben. Egyúttal együttérzésüket fejezték ki az érintettek iránt, és segítséget ígértek számukra.

 

 

Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.