Pedagógusok karácsonyi jutalma: "a juttatás mértékéről a döntéseket az intézmények igazgatói hozták meg"

Bár a KK tájékoztatása szerint a legalább 75 ezer forintos jutalom minden állami iskolában, teljes munkaidőben dolgozó pedagógusnak jár, hozzánk még mindig ömlenek az olvasói levelek arról, hogy vannak, akik ezt nem kapták meg.

  • Székács Linda

"Az iránymutatás szerint minden köznevelési jogviszonyban lévő, teljes munkaidőben dolgozó, fegyelmi vétséget el nem követő pedagógus részére jár a 75 ezer forintos juttatás. Az egyes pedagógusok esetében a juttatás mértékéről a döntéseket az intézmények igazgatói hozták meg" - válaszolta az Eduline megkeresésére a Klebelsberg Központ.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén a kormány bejelentése szerint a pedagógusok és a nevelést-oktatást közvetlenül segítők év végi jutalomban részesülnek, aminek az összege Rétvári Bence államtitkár szerint akár a 187 ezer forintot is elérheti egyes esetekben.

A jutalom ugyanis két részből áll. Amit minden állami iskolában tanító pedagógus megkap, az 75 ezer forint, az intézmények igazgatói pedig teljesítmény alapján dönthetnek arról, hogy azok a pedagógusok, akik az átlaghoz képest többet tettek az órákon vagy a tanórákon kívüli foglalkozásokon az iskoláért, mennyi extra összeget kaphatnak.

Ennek ellenére számos olyan pedagógustól kaptunk levelet az elmúlt napokban, akik azt írták; még az elvileg mindenkinek járó 75 ezer forintot sem kapták meg, de nem tudják, hogy miért.

Én közel 40 éve vagyok a pályán, írásbeli, szóbeli figyelmeztetést soha nem kaptam, a közelmúltban tartós távolléten nem voltam. E tanév őszén 3 nagy tanórán kivüli programot hajtottam végre nyolcadikos osztályommal. (ünnepély szervezése, múzeumlátogatás stb). Jelenleg is munkaközösségvezető vagyok. Igazgatóm megítélése alapján egy fillért sem kaptam

- írja egy Hajdú-Bihar megyei pedagógus.

Egy másik pedagógus arra volt kíváncsi, hogy járhat-e neki jutalom abban az esetben, ha a tanév közben áthelyezték, így egy másik tankerülethez tartozó intézménybe került, ahol továbbra is határozatlan idejű szerződéssel, heti 40 órában tanít és osztályfőnök. Lapunknak küldött levelében hozzátette; az előző munkahelyén, 2024. májusában kapott egy írásbeli figyelmeztetést, mert tömegközlekedéssel jár dolgozni és a buszok miatt előfordult, hogy késve érkezett a munkahelyére.

A Klebelsberg Központ az ezzel kapcsolatos megkeresésünkre is azt írta; a 75 ezer forintos alap minden teljes munkaidőben dolgozó, fegyelmi vétséget el nem követő pedagógusnak jár.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.