Plusz egy év ovi: megvan, mikor indul az ügyintézés

Mutatjuk a dátumot.

Ha az ovis 2025. augusztus 31-ig betölti hatot, akkor kötelező szeptemberben elkezdenie az iskolát. Azonban ha a szülő úgy érzi, a gyereke még nem áll készen arra, hogy jövőre elsős legyen, akkor kérelmezheti az Oktatási Hivatalnál a plusz egy év ovit.

Az OH tájékoztatása szerint az ehhez szükséges űrlap december 27-től lesz elérhető a ker.oh.gov.hu linken egészen a beadási határidő végéig. Azonban idén a kérelembenyújtási határidő tovább tart, mivel a szokásos január 18. szombatra esik, ezért január 20-ig (hétfő) kérhetik a szülők a halasztást.

A kérelmeket

ügyfélkapu pluszon vagy a DÁP-on keresztül

online vagy postai úton is be lehet nyújtani, ahhoz minden olyan dokumentum csatolható, ami a kérelembe foglaltakat (tehát az iskolakezdés halasztását) igazolja. Ez lehet például

  • pedagógiai szakszolgálat szakértői véleménye,
  • óvodai fejlődési napló,
  • pedagógiai szakvélemény, vagy
  • járóbeteg szakellátásban dolgozó szakorvosi igazolás.

Az Oktatási Hivatal az eljárása során azt vizsgálja, hogy az érintett gyerekek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota eléri-e az iskolába lépéshez szükséges szintet.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Totyik Tamás: A nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása nélkül összeomlana az oktatási rendszer

A születések számának drasztikus csökkenése és az átgondolatlan intézményfenntartás miatt a jelenlegi iskolaszerkezet fenntarthatatlanná vált – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a szakszervezet által szervezett konferencián, aki kitért arra is, hogy Európában Magyarországon az egyik legmagasabb a visszafoglalkoztatott nyugdíjas pedagógusok aránya.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu