Plusz egy év ovi: megvan, mikor indul az ügyintézés

Mutatjuk a dátumot.

Ha az ovis 2025. augusztus 31-ig betölti hatot, akkor kötelező szeptemberben elkezdenie az iskolát. Azonban ha a szülő úgy érzi, a gyereke még nem áll készen arra, hogy jövőre elsős legyen, akkor kérelmezheti az Oktatási Hivatalnál a plusz egy év ovit.

Az OH tájékoztatása szerint az ehhez szükséges űrlap december 27-től lesz elérhető a ker.oh.gov.hu linken egészen a beadási határidő végéig. Azonban idén a kérelembenyújtási határidő tovább tart, mivel a szokásos január 18. szombatra esik, ezért január 20-ig (hétfő) kérhetik a szülők a halasztást.

A kérelmeket ügyfélkapu pluszon vagy a DÁP-on keresztül online vagy postai úton is be lehet nyújtani, ahhoz minden olyan dokumentum csatolható, ami a kérelembe foglaltakat (tehát az iskolakezdés halasztását) igazolja. Ez lehet például
  • pedagógiai szakszolgálat szakértői véleménye,
  • óvodai fejlődési napló,
  • pedagógiai szakvélemény, vagy
  • járóbeteg szakellátásban dolgozó szakorvosi igazolás.

Az Oktatási Hivatal az eljárása során azt vizsgálja, hogy az érintett gyerekek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota eléri-e az iskolába lépéshez szükséges szintet.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu