Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola egyik osztályának tanítónőjét – a levelet fogalmazó szülők – állítása szerint alaptalanul megvádolták, hogy az egyik gyereket folyamatosan megalázza, bántja.
A levelet író szülőcsoport szerint az egyik gyerek, hamis módon, azt a látszatot keltette a szüleinek, hogy az osztályfőnökük őt folyamatosan bántja és megalázza, derül ki az Indexhez befutott információk alapján. A szóban forgó gyerek apja ügyvéd, így a történtek hallatára eljárást indított a tanárnő ellen, amit a többi szülővel csak az eljárás lezárása után osztott meg.
Az állítólag megalázott gyerek osztálytársai értetlenül állnak a történetek előtt, mert ők nem tapasztalták, hogy bármilyen konfliktus lett volna a pedagógus és a gyerek között. A lapnak küldött levélben így fogalmazták meg:
„Kedden (november 26) derült ki, hogy az osztályfőnökünket, a mindenki által szeretett és tisztelt Dóri nénit az igazgatónő eltávolítani tervezi, elvéve tőle az osztályt. Ez egy felvételiző évfolyam, a jegyeik innentől mindegyikük továbbtanulását befolyásolják, nem beszélve a pszichés hatásáról annak, hogy a kedvenc tanárt 1-2 gyerek hazugságait követően, nyitott eljárás, a szülők vagy a gyerekek meghallgatása nélkül ellehetetlenítenek.”
Mivel a szülők csak a napokban értesültek az igazgatónő határozatáról, ezért nem volt sok idejük cselekedni, de igyekeztek mindent megtenni a gyerekek érdekében, hogy az osztályfőnökük megmaradhasson. Az igazgatónővel is beszéltek, de eredménytelennek bizonyult. „Azt mondta nekünk, miért most szólunk, miért nem jeleztük korábban, akár már szeptemberben a gondokat. Nem hatotta meg az az érv sem, miszerint nem tudtunk ellenvetést kifejezni egy általunk nem ismert eljárás kapcsán” – fogalmazták meg a történtekkel kapcsolatban.
A gyerekek többsége semmiképpen sem szeretne az osztályfőnöküktől megválni így a szüleikkel egyetemben mindent megtettek, hogy ne történjen meg a leváltás. Petíciót írtak és a gyerekek élőláncot álltak az iskola előtt. Az igazgatónőnél többek között erre is hivatkoztak, hogy a petíciót aláírók és az élőláncban részt vett gyerekek lélekszáma, egyértelmű többséget jelent, így nem jó ötlet az osztályfőnök áthelyezése.
A hírpotálnak küldött levél alapján azonban ez sem bizonyult elégnek. De a kedélyek csillapításának érdekében múlt csütörtökön összehívtak egy rendkívüli szülői értekezletet. A szülők értesülései szerint ezen az alkalmon akarták bejelenteni, hogy mi várható a továbbiakban, azonban ez végül elmaradt.
„A szülői értekezleten igen felfokozott hangulat volt, és nem született meg a bejelentés végül, mert az igazgató, látva az elsöprő támogatást a szülők és tanári kar részéről, visszakozott, nem jelentette be a múlt pénteken a tantestülettel egyébként már közölt döntést, hanem szerdáig időt kért és akkorra kiírt egy újabb rendkívüli szülői értekezletet” – írta meg az Indexnek az egyik szülő. Ezek alapján várhatóan ma születhet egy megoldás a helyzetre.
„Bízunk abban most, hogy a sokéves közös munka fontosabb, mint egy-két szülő vádja. Nem bánnánk persze, ha felnőttként kezelnének bennünket és nem fű alatt lenne egy ilyen ügy elkenve, de talán lesz megoldás” – tette még hozzá.
A Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője is reagált az Index megkeresésére. Elmondta, hogy a történteket kirobbantó panasz idén februárban érkezett, amikor a gyerek szülei azzal fordultak hozzá, hogy az osztályfőnök nem megengedhető módon szólt a gyerekhez a tanórán.
„A panaszt kivizsgáltuk, meghallgattuk az érintett feleket. Ez alapján nem volt szükség fegyelmi eljárás elindítására, de célszerűnek láttuk, hogy az osztályfőnök másik osztályt kapjon. Ezt a megoldást elfogadták az érintett szülők és a pedagógus is” – közölte az intézményvezető.
Ő úgy látja, hogy az osztályban tanuló gyerekek szülei a megoldást büntetésként értelmezték, és kiálltak az osztályfőnökük mellett. Elmondása szerint az iskolában dolgozó pedagógusok és a vezetőség folyamatosan egyeztet az érintettekkel, hogy a fent említett ügy minél hamarabb, a legkevesebb feszültséggel, a gyerekek érdekeit szem előtt tartva megoldódjon.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.