A tervek szerint mesterséges intelligencia szűrné ki a korukról hazudó tiniket az Instán

A Meta szeptemberben bejelentette, hogy adatvédelmi és szülői felügyeletet vezet be a 18 év alatti felhasználók Instagram-fiókjaiban, most pedig további lépéseket terveznek a tinédzserek védelme érdekében.

  • Rodler Lili

Ennek részeként mesterséges intelligencia segítségével tervezik elkapni azokat a tinédzsereket, akik az Instagramon hazudnak a korukról – írjak az Engadget oldalán. A tervek szerint a vállalat a jövő év elején bevezet egy olyan eszközt, amely azonosítja a 18 évnél fiatalabb felhasználókat és automatikusan alkalmazza rájuk az Instagram szigorúbb adatvédelmi beállításait.

Allison Hartnett, a Meta ifjúsági és társadalmi hatásokkal foglalkozó termékmenedzsment-igazgatója szerint a szoftver olyan mutatókat fog vizsgálni, mint a felhasználók által követett fiókok, valamint a fogyasztott tartalmak. Tehát ha a kísérleti eszköz azt sejti, hogy valaki 18 év alatti, automatikusan „tinédzserfiókká” nyilvánítja a profilt, függetlenül attól, hogy milyen életkorúnak vallja magát a felhasználó.

Ez lényegében azt jelenti, hogy korlátozottan fér majd csak hozzá a tartalmakhoz, és a profilok automatikusan privátok lesznek. Illetve a tiniprofillal rendelkező fiatalokkal ezt követően csak azok a felhasználói fiókok kerülhetnek online kapcsolatba – azaz jelölhetik és követhetik be, illetve üzenhetnek nekik – amelyekkel már korábban is online kapcsolatban álltak az Instagrammon.

Azt azonban egyelőre nem tud sajnos biztosan, hogy a szoftver mennyire képes pontosan meghatározni, hogy milyen korú a felhasználó. A vállalat viszont jelezte, hogy a tévesen azonosított személyeknek lehetőségük lesz fellebbezni a döntés ellen. Ám ennek a folyamatnak a kidolgozása is még tart. A hírek szerint egyébként szelfivel és okmánnyal is meg lehet majd ezt tenni.

 

Hozzászólások

Egy hónap alatt több mint ötszázzal nőtt a betöltetlen tanári állások száma, matektanárból a legnagyobb a hiány

Az iskolák már a szeptemberi tanévkezdésre készülnek, ezért jelentősen megnőtt a betöltetlen tanári állások száma: a Közszolgállás portálon már több mint 1200 hirdetés szerepel. A legtöbb intézmény matematikatanárt keres, de angol-, magyar-, testnevelés- és digitális kultúra szakos pedagógusokból is jelentős a hiány. A hirdetések alapján az is látszik, hogy sok iskola már nem ragaszkodik egy konkrét szakpárhoz, hanem a második szak tekintetében is rugalmasabb feltételeket szab a jelentkezőknek.

Nyolcszáznál is több kiadvány érkezett a kormány tankönyvpályázatára, a minisztérium a 45 milliárdos szerződést is felülvizsgálta

A tankönyvpiac átalakításának első kézzelfogható lépéseiről számolt be az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A tárca szerint több mint 800 kiadvány érkezett a tankönyvkínálat bővítését célzó pályázatra, emellett felülvizsgálták a KELLO és az Alföldi Nyomda között kötött, 45 milliárd forintos keretmegállapodást is. A minisztérium szerint mindez a pedagógusok szabad tankönyvválasztásának visszaállítását készíti elő.

Bérrendezést és rendszeres érdekegyeztetést kérnek a bölcsődei dolgozók – megkezdődtek a tárgyalások a minisztériummal

Nem szeretne kimaradni a bölcsődéket érintő szakmai egyeztetésekből a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – ezt is jelezték Kereki Judit államtitkárnak. Az egyeztetésen szó volt a bölcsődei bérek rendezéséről, az intézmények finanszírozásáról, illetve egy rendszeres ágazati érdekegyeztető fórum létrehozásáról is.