Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az ingyen laptopot a Rétvári Bence szerint "a legjobb minőségű internetkapcsolat mellett használhatják a gyerekek" az iskolákban.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, hogy azok az 5. és 9. évfolyamos tanulók kapják az ingyen notebookot, akik korábban jelezték igényüket a Kréta rendszerben - írha az MTI.
A diákokon kívül a "korszerű informatikai eszközökből" az iskolák is kapnak.
Rétvári kitért arra is, hogy ma már minden diák számára nagyon fontos, hogy hozzáférjen a digitális tartalmakhoz. A 32 milliárd forintos összköltségű laptoposztási program a magyar diákok tudásának versenyképességét szolgálja. Ezzel párhuzamosan pedig az iskolákban nagyon komoly wifi fejlesztést hajtott végre az iskolákban, így
a kapott gépeket a legjobb minőségű internetkapcsolat mellett használhatják a gyerekek.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, hogy valamennyi kiosztott eszköz tablet és laptop is egyben, átlagos bekerülési áruk pedig 256 ezer forint. A gépeken van Windows rendszer, valamint jár hozzájuk táska és egér is.
Emellett érdemes megjegyezni, hogy szeptember 1-től az iskolákban a telefonok mellett többek között a tabletek használatát is korlátozták, így a jogszabály értelmében ezeket is reggel le kell majd adniuk a diákoknak. Ha viszont a pedagógus úgy dönt, hogy szeretné használni az óráján egy feladathoz például a tanulóknak kiosztott tabletként is funkcionáló laptopot, akkor rögzítenie kell a használat célját és idejét a KRÉTA-ban.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).