Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Névtelen bejelentés alapján tettek feljelentést.
Felfüggesztettek két tanárt egy angyalföldi technikumban, miután felmerült a gyanúja annak, hogy mindketten diáklányokkal kerültek szexuális kapcsolatba - értesült a Telex.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szerint az érintett intézmény vezetője névtelen bejelentés alapján tett feljelentést a nyár folyamán, jelenleg rendőrségi eljárás van folyamatban. Az üggyel a II. kerületi rendőrség foglalkozik, az érintett lányokat szerdán kihallgatták.
"Egy XIII. kerületi oktatási intézmény kapcsán tett feljelentés alapján a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt” - közölte a BRFK Kommunikációs Osztálya.
A lap megkeresésére az érintett iskola egyelőre nem reagált.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.