Lemondták a pénteki diáktüntetést

Délután fél 5-kor indult volna a rendezvény, de elmarad.

  • Székács Linda

Lemondták a péntekre tervezett tüntetést a diákszervezetek - tudatta a Facebookon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

Az azóta már törölt esemény szerint a diákok október 18-án 16:30-tól vonultak volna a budapesti Szent István térről a Szent Gellért térre, mert szerintük "az oktatás helyzete súlyos válságban van, a magyar fiatalok jövője soha nem látott mélyponton."

A követeléseik közé tartozott többek között a

  • felelős, hozzáértő oktatásirányítást és önálló oktatási minisztérium megteremtése,
  • a diákok és pedagógusok terheinek csökkentése,
  • az esélyteremtő szakképzés létrehozása, valamint a
  • minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz.

Azt, hogy miért marad el a tüntetés, nem árulták el.

 

Hozzászólások

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu