Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tavaly novemberben még csak hetente 100 millióan kérdeztek a chatbottól.
Az OpenAI közleménye szerint minden héten világszerte több mint 250 millió ember használja a ChatGPT-t munkája, kreativitása és tanulása fejlesztésére. Ehhez képest a chatbotot augusztus végén még csak heti 200 millió felhasználója volt, ami kétszerese a tavaly novemberi adatnak - írja az Engadget.
Hogy mennyit fejlődött a ChatGPT, jól mutatja, hogy nemrég az ELTE PPK kutatásából kiderült, hogy a mesterséges intelligencia alapú szoftverek még a doktori fokozattal rendelkező anyanyelvi beszélőket is maguk mögé utasítják. Kovács Kristóf, az ELTE PPK tudományos főmunkatársa, a Kognitív Képességek Kutatócsoport vezetője és a tesztező platformokkal foglalkozó Klein Balázs vizsgálatukban két mesterséges intelligencia alkalmazás (ChatGPT és Bing) verbális intelligenciáját hasonlították össze több mint 9000 emberével.
A számítógépes adaptív szókincsteszten kilenc felsorolt szó közül mindig azt a kettőt kellett kiválasztani, amelyek jelentésben a legközelebb álltak egymáshoz.A teszten mindkét chatbot kiemelkedő teljesítményt nyújtott: 20-ból 19 embernél (az emberek 95%-ánál) jobb eredményt értek el, sőt még a doktori fokozattal rendelkező embereknél is jobban teljesítettek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.