Büntetésből alsóneműre vetkőztette a rosszalkodó gyerekeket egy tanító Nyírmeggyesen

A gyerekek nem mertek ellenkezni vele, mert nem akarták, hogy kiabáljon velük.

  • Székács Linda

A táblához hívta és alsóneműre vetkőztette egy nyírmeggyesi tanító azokat a gyerekeket, akik szerinte nem megfelelően viselkedtek - kereste meg több érintett szülő az ATV-t.

"Nagyon rossz érzés volt így az egész osztály előtt" - mondta el az egyik megszégyenített gyerek, aki szerint az volt a bűnük, hogy szünetben az iskola aulájában szaladgáltak.

Büntetésképp a tanárnő a táblához hívta és fehérneműre vetkőztette őket. A kisfiúknak és a kislányoknak egyaránt bugyiban és kisgatyában kellett állniuk a társaik előtt, a kislányoknak a pólójuk alatt viselt topot is le kellett venniük.

Az ATV-nek nyilatkozó gyerekek azt mondják; nem mertek ellenkezni a pedagógussal, mert nem akarták, hogy ordibáljon velük. Sokáig a szüleiknek sem szóltak a történtekről; ők a nyáron tudták meg, mi történt az iskolában.

Szégyellte magát, hogy le kell vetkőznie, és le kellett venni a kis pólóját, és pont akkor nem volt rajta top, mikor ez megtörtént

– mesélte az egyik érintett gyerek szülője, Reszegei Istvánné.

A kislánynak a történtek kiderülése után másik iskolát kerestek, mert nem tartották biztonságosnak, hogy a továbbiakban is ennél a pedagógusnál tanuljon.

A szülők feljelentést tettek a pedagógus ellen, aki jelenleg is az intézményben tanít. Az érintett iskola igazgatója nem nyilatkozott, a tankerületi vezető pedig épp egy megbeszélésen volt, ezért nem ért rá az üggyel foglalkozni.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.