szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kulcsfontosságú lehet a középiskolába felvételiző diákok számára, hogy hogyan sikerül a központi felvételi vizsgájuk. Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azonban azoknak a családoknak, akiknek a gyereke magántanárral, vagy tanfolyamon készülne a megmérettetésre.

Életük első komoly vizsgahelyzete előtt állnak azok a nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba és kilencedik osztályba készülő általános iskolás diákok, akik a 2024/25-ös tanévben felvételiznek és olyan iskolába készülnek, ami kéri tőlük a központi felvételi megírását.

Bár a felvételi tájékoztatókat 2024. október 20-ig kell nyilvánosságra hozniuk a középfokú intézményeknek, annyit már lehet tudni, hogy a gimnáziumok, a technikumok és a szakgimnáziumok háromféleképpen számolhatják jelentkezők pontjait:

  • vagy csak az általános iskolai jegyek alapján veszik fel őket,
  • vagy az általános iskolai jegyeket és a központi írásbeli felvételi vizsga eredményét veszik figyelembe,
  • vagy az általános iskolai eredmények és a központi írásbeli mellett szóbeli felvételire is behívják őket.

Három lehetőség közül tehát kettőben szerepel a központi felvételi megírása, ami tehát azt jelenti, hogy a diákoknak 45-45 percben kell számot adni a tudásukról két tantárgyból; matekból és matematikából.

Abban az esetben pedig, ha a pontszámítás nem csupán az általános iskolai jegyek alapján történik, a diákok összpontszámának legalább felét a központi írásbeli felvételi vizsga eredménye adja. Dönthet úgy ugyanakkor az iskola, hogy csak a magyarból, vagy csak a matematikából szerzett pontszámokat veszi figyelembe, és az is lehet, hogy bár mindkettőt beszámítják, az egyik tárgyat nagyobb súllyal, mint a másikat.

A lényeg, hogy a központi felvételire való megfelelő felkészülés kulcsfontosságú abban, hogy kit hova vesznek fel.

Ha nem elég a korábbi évek feladatlapjainak kitöltése

A felkészülés talán legegyszerűbb és kétséget kizáróan legolcsóbb módja a korábbi évek feladatlapjainak kitöltése, amik bárki számára ingyenesen elérhetőek, letölthetőek és kinyomtathatóak az Oktatási Hivatal oldaláról.

Ha azonban ez nem elég, vagy nem megy az önálló felkészülés, érdemes lehet magántanárhoz járni vagy jelentkezni egy középiskolai felvételi előkészítő tanfolyamra. Ez azonban mindkét esetben drága mulatság.

Felvételi előkészítők tanteremben és online

  • 15-16 fős csoportok
  • Kidolgozott, komplex oktatási anyag
  • Szaktanárok által írt jellegzetes felvételi feladattípusok
  • Próbavizsga lehetőség
  • Online pótlási lehetőség

Ezeket kínálja Budapest mellett több nagyvárosban is az egyik népszerű középiskolai felvételi előkészítő program.

A tanfolyamok szeptember közepén kezdődnek és egészen február közepéig tartanak a negyedikes, hatodikos és nyolcadikos diákok számára is. A díja 140 ezer forint, amit négy részletben (4x35 000 forint) kell befizetni.

A honlapon feltüntetett információk szerint az órák szombat délelőttönként vannak és 4x40 percesek, ami azt jelenti, hogy a tanfolyam tanóránként 2500 forintba kerül. A kurzus jelenléti, de hiányzás esetén a tananyag online pótolható.

Vannak ugyanakkor kifejezetten online kurzusok is azok számára, akik például vidéken élnek, vagy egyszerűen csak a szomorkás őszi és téli időszakban inkább otthon maradnának és úgy tanulnának. Ezek árai is némileg kedvezőbbek, mint a jelenléti óráké.

Azoknak, akik mindkét tantárgyból készülnének 100 800 forintért találtunk online felvételi előkészítőt. Ez 1800 forint/tanórás díjat jelent és 2x90 perces órákat. De vannak opciók azoknak is, akik például csak matekból, vagy csak magyarból érzik úgy, hogy segítségre szorulnak.

Találtunk például olyan 12 hetes felvételi előkészítőt nyolcadikosoknak és hatodikosoknak, ami tantárgyanként 35 ezer forintba kerül. Ha pedig valaki nem szeretné heteken keresztül arra áldozni a szombatjait, hogy jelenléti vagy online órákon üljön, és inkább a saját tempójában készülne, vannak megvásárolható, videós anyagokat, magyarázatokat és feladatokat tartalmazó "csomagok is." Ilyet találtunk többek között matematikából 47 ezer és 62 ezer forintért, magyarból pedig 39 ezer és 49 ezer forintért.

Drágább, de személyre szabott: a magántanár

Ha valaki jobb szeretne kiscsoportos órák helyett személyre szabottabban, lehetőleg egyedül, vagy maximum 1-2 másik diák társaságában készülni, annak érdemes lehet szétnézni azokon a fórumokon, amiken magántanárok hirdetik magukat.

Ennek ugyanakkor még a felvételi előkészítőknél is borsosabb ára van. Az egyik fórumot böngészve matematika tanárt óránként 4500 és 9000 forint közötti összegért találtunk, míg a magyartanárok jellemzően 1500 és 5000 forint közötti összegért vállalnak felkészítést a középiskolai felvételire.

Cserébe viszont amellett, hogy ez egy személyre szabottabb készülési forma, a magántanárok feltételezhetően az órák időpontjaiban is rugalmasabbak, mint a tanfolyamok.

Mikor lesz a központi felvételi 2025-ben?

A központi felvételi vizsga magyarból és matematikából 2025. január 18-án 10 órától lesz. A diákoknak, ahogy már korábban is írtuk, 2x45 percük lesz az 50 pontos, 10 feladatot tartalmazó feladatlapok megoldására.

Azok, akik ezen a vizsgán valamilyen alapos indoknál fogva nem tudnak részt venni, 2025. január 28-án 14 órától vizsgázhatnak a pótnapon.

A központi felvételi vizsga jelentkezési határideje 2024. december 2.