Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A hadtechnikától egészen a lövészképzésig fogják oktatni az ukrán középiskolásokat.
Az ukrán oktatási minisztérium Facebookon tette közzé, milyen is lesz a középiskoláknak szánt katonai képzés – vette észre a 444.
Ahogyan arról korábban már mi is írtunk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még júniusban aláírta azt a törvényt, amely a közép- és felsőoktatási intézményekben tanulók általános katonai alapképzéséről szól.
Annak érdekében, hogy "felkészítsék az ukrán állampolgárokat a nemzeti ellenállásra" bevezetik az Ukrajna védelme nevű tárgyat, amelyet a 10. és a 11. évfolyam diákjainak fognak oktatni. Ennek programját egy végrehajtó hatóság fogja kidolgozni a védelmi minisztériummal egyeztetve.
Az ennek kapcsán kikerült új információk szerint a tárgy az elméleti tudás mellett gyakorlati készségeket – lövészet, tájékozódási futás, taktikai képzés, elsősegélynyújtás – is ad majd a diákoknak.
Az első évben a diákok megtanulhatják a nemzetbiztonság alapjait, az irányítást és a tervezést, valamint a fegyverek és katonai felszerelések használatát. A későbbiekben pedig a katonai technológiák fejlődéséről, elsősegélynyújtásról de a polgári lakosság védelméről is oktatni fogják őket.
Emellett pedig minden hónapban külön képzési napot is fognak tartani az iskolákban, amelyen például a diákok drón- és lövészeti szimulátort is kipróbálhatnak majd.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.