Két aranyérmet is szereztek a magyar diákok a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

A csapat mind a négy tagja dobogós helyezést ért el a csehországi Brnóban rendezett régiós informatikai versenyen.

12 másik ország versenyzői elől sikerült két aranyérmet is hazahozniuk a magyar diákoknak a június 23-29. között rendezett 31. Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról.

1994 óta minden évben megrendezik a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát (CEOI), amelyen idén a versenyzők fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatok megoldásában mérték össze tudásukat.

A több mint harminc éve zajló megmérettetés történetében a valaha elért legjobb eredménnyel végeztek a magyar középiskolások. Első helyezéséért aranyérmet kapott Molnár István Ádám (Miskolci Földes Ferenc Gimnázium) és Görömbey Tamás (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium).

Emellett pedig ezüstérmet szerzett Czanik Pál (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium), és bronzéremmel végzett Szilágyi Balázs (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium).

“A fantasztikus teljesítmény a sok éven át tartó megfeszített munka eredménye. A sok nemzetközi versenyen edződött fiatalok tudásuk legjavát tudták nyújtani a versenyen. Nagyon örülünk az eredménynek és a felkészülés folytatódik az IOI-ra a fiúkkal.”

- nyilatkozott az idei eredményekről Erdősné dr. Németh Ágnes, a csapat vezetője.

Ezzel azonban nem ért véget a verseny, a diákolimpia szezon csúcspontja ugyanis a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia lesz, amelyet szeptemberben tartanak Egyiptomban. A világversenyen a CEOI-n bizonyított magyar csapatból három diákolimpikon is részt vesz majd.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.