Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A 2024/2025-ös tanévtől indul a pedagógusok értékelése.
Minden tanárt a saját főnöke értékel majd a csütörtök este megjelent belügyminiszteri rendelet szerint. A vezetőknél négy személyre szabott cél teljesítéséért az összesen 100 pontból egyenként 10-et lehet kapni, nem vezető beosztásúaknál pedig három ilyen cél elérése 24 pontot érhet – írta meg a hvg.hu. Ezeket a célokat az érintettek véleményének mérlegelésével kell meghatározni.
A teljesítmények értékelését az iskolákban június 30-ig, az óvodában pedig augusztus 15-ig kell elvégezni. A vezető egy beszélgetést követően besorolja az értékelendő pedagógusokat teljesítményszintek szerint. A döntéshez kikérheti a szülők és a tanulók véleményét is, majd „dönt az illetmény-eltérítésről”, vagyis a bért emelheti vagy csökkentheti.
A dolgozó lehet kiemelkedő teljesítményű, ha a pontszáma az elérhető pontszám legalább 80 százaléka, átlagos teljesítményű az, akinek pontszáma ennél kisebb, de az elérhető pontszám legalább 50 százaléka, és „fejlesztendő teljesítményszintű” az, akinek eredménye az elérhető pontszám 50 százaléka alatti.
A rendeletben a mindenkire érvényes, közös értékelési szempontokat és a pontszámokat is meghatározták. A nem vezető pedagógusoknál így alakulnak:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.