Ugyanabba az óvodába kellene járnia az autista kisfiúnak, ahol Mauglinak csúfolták az óvónők

Hiába csúfolták Mauglinak az autista kisfiút az óvodapedagógusok, mégsem írathatja másik óvodába az édesanyja.

Bár két óvónőt azóta ellküldtek, de az ép értelmű, de nem beszélő kisfiúnak a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat vizsgálata után is maradna kellene az óvodában. Azonban az anya ezt nem szeretné:

Kértem, hogy jelöljenek ki neki új óvodát és azt a választ kaptam, hogy továbbra is járassam a bántalmazó intézménybe

– mondta az RTL Híradónak az anya, aki a mostani óvodában nem érzi biztonságban a gyerekét.

Nagy Erzsébet, az PDSZ ügyvivője úgy fogalmazott, hogy a Pedagógiai Szakszolgálatnak ezen belül a szakértői bizottságnak nem az a feladata, hogy konkrét intézményt jelöljön meg, hanem azt kell kijelölnie, hogy a gyereknek milyen fejlesztésre van szüksége. Ezzel kell rendelkeznie annak az intézménynek, amit majd a tankerületi központ jelöl ki.

A RTL az ügyben megkereste az Észak-Budapesti Tankerületi Központot és a Fővárosi Pedagógiai Szolgálatot is, de a kérdéseikre nem válaszoltak.

Korábban az Eduline is beszámolt róla, hogy a bántalmazott kisfiú édesanyja egy diktafont tett a gyerek táskájába, ami 2,5 órán keresztül rögzítette azt, ahogy az óvodapedagógusok beszélnek a kisfiával, akit rendszeresen Mauglinak hívnak, kiabálnak vele és káromkodnak a közelében. A kisfiú egy idő után félt bemenni az óvodába és a viselkedése is megváltozott, ez tűnt fel az anyukájának, aki hiába próbált többször is beszélni az intézmény vezetőjével.

A hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után az intézményt fenntartó Észak-Budapesti Tankerület vizsgálatot indított, majd a három érintett pedagógus közül kettőt elbocsátottak. A harmadikat azonban, aki a legtöbbet gúnyolta a kisfiút, valami miatt nem.

 

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.