Szinte lehetetlen rájuk jól válaszolni – megnéztük a BM szülői kérdőívét

18 óráig tartó iskola, a tanárok iskolai mobilhasználata, pedagógussztrájk – csak néhány olyan témakör, amelynek kapcsán a Belügyminisztérium kíváncsi a szülők véleményére. A kérdőív a tanárhiánnyal egyáltalán nem foglalkozik.

"A beérkezett válaszokat későbbi döntéseink során figyelembe vesszük" - olvasható a Belügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyből kiderül, hogy a BM az oktatás minőségének javítása érdekében ismét online kéri ki a szülők, a pedagógusok, és az iskolaigazgatók véleményét. Tavaly egyébként 75 ezer pedagógus és 130 ezer szülő élt a nem mindennapi lehetőséggel.

Az OM azonosító nyomában

A kérdőívet ebben az évben is online formában lehet kitölteni. Az ehhez szükséges linket - nem kattintható formában - a KRÉTA rendszerben egy üzenetben küldték el a szülőknek. Ha valaki megugorja a szerkeszt-kijelöl-másol- beilleszt szintet, újabb problémával találja szembe magát, mert meg kell adnia az iskola OM azonosítóját, amit valljunk be, elég kevesen tudnak fejből. Erre a központi tájékoztatás szerint csak a válaszok kiértékelése miatt van szükség, a szülőt és a diákot nem lehet beazonosítani.

Mennyire leterhelt a gyerek az iskola miatt?

Ha a szülő még ezen a ponton sem tántorodott el a kérdőív kitöltésétől, akkor ezután indulhat az igazi móka. Az első oldalon rögtön két kérdésre kell válaszolni: hányadik évfolyamon tanul a gyerek, majd 1-től 5-ig skálán kell osztályozni, hogy mennyire szeret iskolába járni.

Utána, mint derült égből a villámcsapás, egy gyors igen - nem választás következik: egyetért-e a szülő azzal, hogy kikérjék a véleményét a köznevelés aktuális kérdéseivel kapcsolatban. Aki eddig eljutott a kérdőívben, egyértelmű, mit fog bepipálni.

Aztán egy újabb hajtűkanyarral a diák iskolai leterheltségével kapcsolatban kell nyilatkozni. (Ilyen jellegű kérdés egyébként tavaly is volt.) Akik szerint az iskolai követelmények leterhelik a gyereket, meg kell jelölniük, mi ennek az oka. A kérdőívben az alábbiak közül lehet választani:

  • kötelező óraszám
  • otthoni tanulásra fordított idő
  • szinte teljesíthetetlen követelmények

Arról nincsen szó, hogy az otthoni tanulásra fordított idő vagy a követelmények összefüggésben lennének a tananyag mennyiségével.

Utána pedig arra kell válaszolnia a szülőnek, hogy „jár-e magántanárhoz a gyermeke annak érdekében, hogy az iskolai követelményeket megfelelő szinten tudja teljesíteni?”  Az igen-nem mellett itt például nincsen olyan opció, hogy néha, ha segítségre van szüksége, vagy a központi felvételi előtti hónapokban.

A kérdőívben az iskolai számonkérések is csak feltorlódnak vagy teljesen egyenletesen oszlanak el. Ebben az esetben sokkal pontosabb képet lehetne kapni, ha például egy ötös skálán kellene jellemezni a dolgozatok, feleletek eloszlását.

A szülőnek arra is kell válaszolnia, hogy egyetért-e azzal, hogy a gyerek felügyeletét az iskolának 18 óráig kell biztosítani, majd azt is meg kell jelölnie, hogy erre az intézményben van-e lehetőség. Hogy ez mondjuk mikori kezdést jelent a gyakorlatban, arra a kérdőív nem tér ki.

Demonstráló pedagógusok

Az iskolaőrök, a tanár-szülő kapcsolattartás után a kérdőív idén is kitér a pedagógussztrájkra. Tavaly egyébként a minisztérium eredményei szerint ez volt a legmegosztóbb kérdés különösen azért, mert gyerekek is részt vettek benne.

Akkor a minisztérium úgy fogalmazott, hogy a szülők nagy része egyáltalán nem akart foglalkozni a témával.

 

Képernyőfotó

A mostani kérdőívben a „felvezető” kérdés csak arra kíváncsi, hogy a szülőnek mi a véleménye arról, ha a tanárok sztrájkolnak. A következő azonban szinte sugallja melyik választ kellene bejelölni.

Egyetért azzal, hogy a jogszabályban meg nem engedett munkamegtagadásban részt vevő pedagógusokat felelősségre vonják?

-   szerepel a kérdőívben, amire az igen és a nem mellett a nem tudommal is lehet válaszolni.

A tanárok, iskolaigazgatók kérdőívéhez hasonlóan az iskolai mobilhasználat is a kérdések között szerepelt. Igaz, ezt jelenleg minden intézmény a saját házirendjében szabályozza. A szülőktől is megkérdezték, hogy iskolaidőben használják-e a tanárok magáncélja a telefonjukat.

 

Képernyőfotó

Az utolsó résznél a kérdőív megadja a lehetőséget, hogy a szülő felvessen bármilyen olyan problémát, amely nem szerepel a kérdések között.  Például ide lehet beírni, hogy ha hónapok óta nem szaktanár tartja az órát.

A kérdőívvel kapcsolatban a Szülői Hang a lapunknak küldött közleményében úgy fogalmazott, hogy a manipulatív módon megfogalmazott kérdések alkalmasak arra, hogy a szülőket az oktatás jobbításáért küzdő pedagógusok ellen fordítsa, ugyanis a kérdésfeltevés ki van ragadva a kontextusból, és nem lehet rá jól válaszolni.

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.