Elhárult az akadály a béremelés elől: a szakszervezetek sztrájkot terveznek, ha heteken belül nem érkeznek a magasabb pedagógusbérek

Bár a forrásokat szerdán jóváhagyták, még hetekbe telhet azok megérkezése, így a Belügyminisztérium egyelőre csak 10 százalékos béremelést ígér.

  • Székács Linda

Feloldották a befagyasztott uniós források egy részét, Magyarország megkapja a tanári béremelés feltételeként is emlegetett 10,2 milliárd eurót, vagyis 3900 milliárd forintot - számolt be róla a kedd esti RTL Híradó.

A pénz feltételeként elvárt törvénymódosításokat a Parlament a keddi ülésén szavazta meg, többek között az igazságügyi reformot is, ami orvosolja az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányosságait. A reformok szerdán a Magyar Közlönyben is megjelentek, ami után nem sokkal később az Európai Unió is közölte, hogy elhárultak az akadályok a Magyarországak járó támogatások folyósítása elől.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a forrásokkal kapcsolatban a Blikk Talk! című műsorában azt mondta, hogy a 2024-es januári emelést követően 2025-ben akár a bruttó 700 ezer forintot is elérheti majd a tanárok átlagbére. Ennek ellenére a Belügyminisztérium azt közölte: január 1-jétől egyelőre csak 10 százalékos béremelésre számíthatnak a pedagógusok. További döntéseket akkor hoznak, amikor már megérkezett az uniós pénz, ez pedig nem egyik napról a másikra történik.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint ha a nagyobb béremelés elmarad év elején, a szakszervezet ismét sztrájkot tervez.

"Ha a pedagógusok nem fogják összeszedni magukat és nem fognak egy komolyabb nyomást gyakorolni a kormányra, akkor a bértömeg tíz százalékának emelkedésénél többre ne számítsanak" - nyilatkozta.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.