Azahriah nem érettségizett le, ezért hagyta ott a középiskolát

Bár a 21 éves Azahriah jelenleg az egyik legsikeresebb magyar előadó, nem sikerült leérettségiznie. Ez volt az oka.

A 21 éves Azahriah egy budapesti gimnáziumba járt, de az iskolát nem sikerült befejeznie. A Marie Claire-nak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy mai napig álmodik az osztályfőnökével, aki hatalmas lelki törést okozott a számára: a kilencedik osztályt követően elüldözte az iskolából - szúrta ki a Femina.

Biztatta az osztálytársaimat, hogy ne barátkozzanak velem, félrehívott szünetekben, sőt, a legcsúnyább az volt, hogy felépítette a bizalmam, beszéltem neki az otthoni problémákról, majd ellenem fordította a kitárulkozásom. Megosztotta az igazgatóval a privát beszélgetésünket

- emlékezett vissza Azahriah, aki 2014-ben Paul Street néven indított Youtube-csatornát, ahol egy külön videót szentelt annak, hogy miért rúgták ki az iskolából.

"Téli szünet előtt behívott az osztályfőnök. Nem tanúsítottam neki akkora figyelmet, mert azért valljuk be, hogy az akkori kettő barátommal követtem el apróbb csínyeket, amiért kaptunk is megfelelő figyelmeztetéseket, intőket, de ez a beszélgetés más volt.

Az osztályfőnök a szemembe nézett és kerek perec kimondta, hogy a tanárok utálnak engem, és azt akarják, hogy elmenjek az iskolából.

- fejtette ki videójában a zenész.

A fiatal fiúnak ez azért esett rosszul, mert volt egy angoltanára - egy fiatal 30-40 év körüli férfi - akivel kifejezetten jó volt a kapcsolata. Azahriah figyelmét ezután a pedagógus arra is felhívta, hogy mivel január végén betölti a tizenhatot, ezért második félévben már nem lesz tanköteles korban. Később kiderült, hogy nem minden tanár utalta Azahriah-t. A zenész szerint feltehetően az állt a háttérben, hogy egykori osztályfőnöke nem nézte jó szemmel, hogy akkoriban YouTube-ra töltött fel videókat. Azahriah többször kiemelte, hogy a pedagógus mindeközben végig azt hangsúlyozta, hogy bár minden tanár utálja az iskolában, ő az egyedüli, aki mellette van, és segít neki.

Ezután gyakran előfordult, hogy a fiút szünetben behívta az osztályfőnöke elbeszélgetésre, de arra is akadt példa, hogy Messengeren írt rá, majd utána letiltotta. Azahriah a tanév végére már gyűlölt iskolába járni. A nyári szünet előtti utolsó napon az igazgató félrehívta, és azt mondta neki, hogy a tanulmányi eredménye és a magatartása miatt nem rúghatják ki, de ha szeptemberben visszajön, akkor majd kitalálnak valamit.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.