Ugyanannyit kell dolgozni, csak kevesebb fizetésért - teljesről részmunkaidősre módosíthatják a napközis tanárok munkaviszonyát

Teljesről részmunkaidősre módosíthatják a napközis tanárok munkaviszonyát egy budapesti iskolában. A PDSZ több hasonló esetről tud.

Teljesről részmunkaidősre módosíthatják a munkaviszonyukat – napközis tanárokat tájékoztattak erről egy budapesti iskolában. Egy vidéki iskolában dolgozó tanár pedig arról beszélt az RTL Híradónak: a változtatás ellenére ugyanannyit kellene dolgoznia, mint eddig, de kevesebb fizetést kapna. A tanárok egyik érdekképviselete szerint ez jogsértő. A Klebelsberg Központ úgy reagált: egy szerencsétlenül megfogalmazott levelet magyaráz félre a szakszervezet.Ezt egy Pest megyében dolgozó napközis tanár mondta az RTL híradónak, aki azt kérte, hogy a hangja se legyen felismerhető.

"A napközis munkakört nem fogadják el, csak az számít tanítási, fizetett tanítási időnek, ami konkrétan tanítási óra, és a napköziben az a tanulási idő" – mondta egy Pest megyei iskolában dolgozó napközis pedagógus, aki ezután ugyanannyit kellene dolgoznia, de a fizetése kevesebb lenne.

A budapesti általános iskolában arról tájékoztatták a tanárokat, hogy az eddigi 100 százalékos munkakörre vonatkozó határozatlan idejű munkaviszonyuk az oktatási rendszer módosítása miatt, 75 százalékos munkaviszonyra módosul. Ennek az az oka az iskola szerint, hogy az új rendszer nem tekinti 100 százalékos pedagógiai munkának a napközis időszakot. A levél szerint csak az alkalmazható 100 százalékos pedagógus státuszban, akinek minimum 20 úgynevezett kontakt-tanórája van tanítási időben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tucatnyi hasonló esetről tud országszerte. A szakszervezet szerint az ilyen jellegű módosítás jogsértő, mert nincsen olyan, hogy kontaktóra, hanem csak neveléssel-oktatással lekötött munkaidő van, amibe minden olyan tevékenység beletartozik a napközitől a tehetséggondozásig, ami a kormányrendeletben szerepel. Ilyen foglalkozás:
  • szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör,
  • sportkör, tömegsport foglalkozás,
  • egyéni vagy csoportos felzárkóztató, fejlesztő foglalkozás,
  • egyéni vagy csoportos tehetségfejlesztő foglalkozás,
  • napközi,
  • tanulószoba,
  • tanulást, iskolai felkészülést segítő foglalkozás,
  • pályaválasztást segítő foglalkozás,
  • közösségi szolgálattal kapcsolatos foglalkozás,
  • diákönkormányzati foglalkozás,
  • felzárkóztató, tehetség-kibontakoztató, speciális ismereteket adó egyéni vagy csoportos foglalkozás,
  • közösségi fejlesztést megvalósító csoportos, a szabadidő eltöltését szolgáló csoportos, a tanulókkal való törődést és gondoskodást biztosító egyéni foglalkozás,
  • a kollégiumi közösségek működésével összefüggő csoportos kollégiumi, valamint szakkollégiumi foglalkozás,
  • tanulmányi szakmai, kulturális verseny, házi bajnokság, iskolák közötti verseny, bajnokság
  • az iskola pedagógiai programjában rögzített, a tanítási órák keretében meg nem valósítható osztály- vagy csoportfoglalkozás

lehet.

A Klebelsberg Központ szerint azonban csak egy szerencsétlenül megfogalmazott levelet magyaráz félre a szakszervezet.

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.