A jövőben még nehezebb lesz nyomon követni, hogy mekkora a tanárhiány

Csak találgotások vannak arról, hogy hány pedagógus hiányzik a rendszerből, ugyanis a kormány szerint nincs tanárhiány, míg a Pedagógusok Szakszervezete húszezres nagyságrendről beszél. Mostantól a találgatás is nehezebb lesz, mert októbertől nem mérik, hogy hány állás van betöltetlenül.

  • Tornyos Kata

A közoktatási intézmények statisztikai jelentésében októbertől nem mérik, hogy hány pedagógusi állás van betöltetlenül, és ezt az Oktatási Hivatal honlapján sem jelenítik már meg – tudta meg az RTL Híradó.

"A kormány ezzel a pedagógushiányt akarja eltakarni, és nemlétezővé tenni a problémát"

– nyilatkozta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az rtl.hu-nak. Felidézte, hogy áprilistól kezdve kisebb felmondáshullám tapasztalható a jogállásváltásról szóló, úgynevezett státusztörvény miatt. „A kormány nem akarja a valóságot tudni ebben a kérdéskörben, csak ködösíteni hajlandó” – tette hozzá.

Ezeket az eddig nyilvános adatokat a szakszervezetek is használták, hogy rájuk hivatkozva beszéljenek az oktatásban rejlő problémákról. 670-en jelentették be a felmondásukat július 1. és augusztus 1. között országszerte a PDSZ közérdekű adatigénylése szerint. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete augusztus első napjaiban kereste fel az ország hatvan tankerületét azzal a kérdéssel, hogy hányan jelezték a felmondásukat, és hány valósult meg azok közül a fentebb említett időszakban. A pontos listát arról, hogy melyik tankerületből hányan távoztak, itt találjátok.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.