Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mint minden évben, a nyolcadik osztályos diákok idén is jelentkezhetnek az Arany János Tehetséggondozó Programra. Összeszedtünk mindent, amit fontos tudnotok róla.
"Az Arany János Tehetséggondozó Program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, nevelődjenek, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést" - szerepel a program tájékoztatójában.
A programba olyan tehetséges diákok jelentkezését várják, akik kilencedik évfolyamon tervezik folytatni a tanulmányaikat, emellett pedig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, hátrányos helyzetűek, vagy olyan településen élnek, aminek az állandó lakosságszáma nem haladja meg az ötezer főt.
A sikeresen pályázók egy a megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programjában részt vevő iskolájába és kollégiumába nyerhetnek felvételt, ahol egy speciális program alapján készítik fel őket az érettségire és a felsőoktatásra. Ennek része, hogy bizonyos tantárgyakból emelt óraszámban tanulhatnak, de önismereti, személyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás-módszertani programokban is részt vesznek, segítik őket a nyelvvizsga megszerzésében, de akár jogosítványt is térítésmentesen szerezhetnek.
Mindemellett pedig ösztöndíjban is részesülnek, aminek összege a tanulmányi eredménytől függően általában havi 20-40 ezer forint.
A bekerüléshez a jelentkezésen, és a kért hivatalos dokumentumok leadásán kívül részt kell vennetek egy központi írásbeli vizsgán és írnotok kell egy önéletrajzot is, amiben az életkörülményeitekről, családi hátteretekről, az eddig elért iskolai, művészeti és sporteredményeitekről, hobbijaitokról,a jövőbeli terveitekről és arról kell beszámolnotok, hogy miért szeretnétek részt venni a programban.
A jelentkezési lapot az Oktatási Hivatal honlapjáról tölthetitek majd le 2023. november 30-tól, a pályázatok benyújtási határideje pedig 2023. december 8.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).