Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az iskola szabályzatára hivatkozva két tanárt is kirúgtak, miután elmentek egy drag show-ra Houstonban.
Kirúgtak két tanárt egy Texas állambeli keresztény iskokából, mert nézőként részt vettek egy drag show-n – számolt be róla az ABC7 New York.
A 19 éve testnevelést tanító Kristi Maris egy kollégájával és lányaival ment el megnézni az előadást Houstonban. A fellépést mindenki nagyon élvezte, ezért Facebookonon is megosztott néhány képet - így értesült róla a munkahelye, a First Baptist Academy, ami ezután elbocsátotta az érintett pedagógusokat.
„Úgy érzem bűnözőként kezelnek minket”.
- nyilatkozta a kirúgott tanárnő.
Az iskola vezető lelkésze az intézmény működési szabályzatának kézikönyvére hivatkozott, amely szerint az intézményben tanító pedagógusoknak
„Istenfélő és erkölcsös módon" kell viselkednie nem csak a munkahelyükön, de a Facebookon és más közösségekben is.
A tesitanár, aki szintén elkötelezett keresztény, tisztában volt a kézikönyv szabályaival, de így sem gondolta, hogy tettével megszegte volna annak bármely pontját azzal, hogy részt vett a műsoron.
Bár tanári karrierjét ezzel befejezte, állítása szerint a drag show-val más a helyzet: szívesen elmenne újra megnézni egy ilyen előadást.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).