Minden diákot utolér az új NAT: megkezdődött a tankönyvek kiszállítása

Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a most kiszállítandó tételekkel jelentős fejlesztés zárul le.

  • Eduline/MTI

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktáraiból – olvasható az MTI-n. A 2020-ban módosított Nemzeti alaptanterv változtatásait felmenő rendszerben vezetik be, és a most kezdődő tanév ennek a bevezetésnek az utolsó éve, így már  a 4., 8. és 12. évfolyamon is a megújított tankönyvekből tanulhatnak a diákok.

Korábban az új Nemzeti Alaptantervről azt nyilatkozta a Belügyminisztérium, hogy hazafias, gyermekközpontú és 21. századi, amely többéves fejlesztési folyamat, sokrétű szakmai és társadalmi egyeztetés eredményeként került bevezetésre 2020/2021. tanévtől felmenő rendszerben. 2020 eleje óta az Oktatási Hivatal 1259 tankönyvet újított meg, ebből 327 közismereti tankönyv, 599 nemzetiségi tankönyv és 252 sni tankönyv.

A tankönyvjegyzékben 36 kiadó 2313 taneszköze szerepel, ennek 60 százaléka állami kiadású, 40 százaléka pedig nem állami kiadók terméke. Korábban a közoktatásban számos magánszereplő tankönyveire is építettek és bár az állami szerep a rendszerváltás előtti időkbe visszanyúló módon jelentős volt, valamikor kimondottan sokszínű volt a tankönyvpiac, számos alternatíva versenyzett és egyes magánszereplők kifejezetten nagy piaci részesedéssel is bírtak – a tankönyvpiac helyzetéről innen olvashattok részletesebben.

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy tavasszal 12,5 millió tankönyvet rendeltek az iskolák, pótrendelésben az év végéig még további egymillió példány megrendelése várható. Emlékeztetett: a tankönyveket mindenkinek ingyenesen adják. A kiszállítás augusztus 31-ig tart, a Kello üllői és celldömölki raktárában a saját munkaerőn kívül mintegy 700-an - túlnyomórészt diákok - segítki a munkát.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.