A magánkiadóknak pár kivétellel csak a nyelvkönyvek területén maradt terep – ez az államilag központosított, a versenyt minimálisra szorító tankönyv-elosztás közel egy évtizedes mérlege. Korábban a közoktatásban számos magánszereplő tankönyveire is építettek és bár az állami szerep a rendszerváltás előtti időkbe visszanyúló módon jelentős volt, valamikor kimondottan sokszínű volt a tankönyvpiac, számos alternatíva versenyzett és egyes magánszereplők kifejezetten nagy piaci részesedéssel is bírtak.

2013 végén azonban a kormány elfogadott egy új tankönyvellátási törvényt, ami után elindult az a folyamat, amely oda futott ki, hogy – bár azóta ezt már nem önálló törvény szabályozza – mára a tantárgyak többségénél csak kétféle állami tankönyvből lehet rendelni, egykoron piacvezető tankönyvcégek pedig partvonalra szorultak.

A konkurencia is mi vagyunk

A két opció egyike a legtöbb esetben a korábban is népszerű könyveket forgalmazó, majd az állam által megvett és beolvasztott egykori Nemzeti (később Nemzedékek Tudása) Tankönyvkiadó és Apáczai Kiadó korábbi, átdolgozott termékei. A másik pedig az egykoron „kísérletiként” indult, mára „újgenerációsnak” nevezett tankönyvek. Illetve konkrét, jellemzően a tanárok körében népszerű tankönyveket is megvettek kisebb kiadóktól, amelyek beadták a derekukat, hiszen a tankönyvjegyzékre saját jogon már nem kerülhettek fel. Azóta kevés kivétellel minden könyv az Oktatási Hivatal (OH) logójával jelenik meg, a kódjuk alapján legfeljebb már csak a „sima” OH-s könyvek és az egykori kiadók termékei közt lehet leginkább különbséget tenni. Emellett olyanok tűnnek fel még a listán, mint a honvédelmi tárcához tartozó cég honvédelmi ismereteket oktató könyve, illetve egyházi kiadók, amelyek – más magánkiadókkal szemben – szabadon engedélyeztethetik tankönyveiket, így szerepelnek is a listán, vallásos szemszögből is keretezve például a történelem vagy a magyar tananyagot.

„A kísérleti fázist követő, ún. újgenerációs tankönyvek fejlesztése az Apáczai Kiadó és a Nemzetek Tudása (korábban Nemzeti) Tankönyvkiadó állami tulajdonba vételét követően kezdődött meg a 2012-es Nemzeti Alaptanterv szerint. A fejlesztésben, korábban kiadóknál dolgozó professzionális szakemberek, illetve nagy tapasztalatú szerkesztői-tördelői gárda vett részt” – idézi fel kérdésünkre adott válaszában az OH, hangsúlyozva: ezek a kiadók korábban piacvezetők voltak számos sorozatukat tekintve.

„Szellemi értékeiket az Oktatási Hivatal is átörökítette a módosított Nat 2020 szerint nemrég lezajlott átdolgozások és fejlesztések során, ahogy ez megtörtént az újgenerációs tankönyvek átdolgozásának folyamatában is. Így a tankönyvjegyzékre kerülő új könyvek minden szempontból magas minőségű fejlesztések végtermékei” – fogalmaz a hivatal. A 2001-es tankönyvpiaci törvény szerint még a tankönyvekkel foglalkozó cégeknek kötelező tagsággal bíró Tankönyvesek Országos Szövetségének – annak megszüntetése után – mára már csak civil érdekképviseletként működő jogutódja, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) elnöke szerint a kétféle állami tankönyv nem ugyanolyan, mert az újgenerációsok más koncepció szerint születtek. „Nagyon változó a színvonal, tantárgyanként is, évfolyamonként is, a szerzők is mások. Valahol jó az 5-6. osztály, de nem annyira a 7-8. és így tovább” – mondja Kereszty Péter, a TANOSZ elnöke. Ugyanakkor a tanároknak ilyenkor el kell dönteni, ki melyiket választja, nemigen van lehetőség variálni.

Elég egy jó könyv?

A kísérleti tankönyvek időszakában a sajtó tele volt a viszonylag rövid idő alatt összeállított könyvek hibáival. Kereszty szerint a gyermekbetegségeket sikerült meghaladni, a konkrét hibákat kijavították, ám úgy véli, „ahol koncepcionálisan nem volt jó a tankönyv, hiába javították ki magukat a hibákat, attól nem rendelik szívesebben”. „Ugyanez igaz arra is, ahol a korosztályból a gyengébb vagy éppen az erősebb tanulói csoportnak nem felel meg valamelyik könyv.

Ahány iskola és gyerekcsoport, annyiféle igény, nem véletlenül volt többféle tankönyv”

– fogalmaz. „Amíg lehetett választani négy-ötféle tankönyvből, addig nyilván jobban lehetett igazodni a tanulói csoportokhoz, az iskolatípushoz” – magyarázza Kereszty Péter. Szerinte az jelzi, hogy a színvonal összességében nem nőtt a központosítással, hogy szülői részről mai napig rendelik a magánkiadók könyveit. Felidézi, hogy amikor az Oktatási Hivatal véleményeket kért be tanároktól az új könyvekről, valaki azt írta, hogy a kísérleti tankönyvek közül a legjobban sikerült másodikos magyarkönyv már majdnem olyan jó, mint a magánkiadók könyvei.

Az OH válaszában viszont – szinte a piacgazdaság létjogosultságát is megkérdőjelező módon – állítja: „a több tankönyv önmagában nem ad jobb minőséget”. Felidézik – a tudományos akadémiára hivatkozva –, hogy 2005-ben például több, mint húszféle olvasókönyv volt a jegyzéken,

„miközben egy jó minőségű kiadvány pont elég lett volna az elsősök olvasástanításához”.

Kérdés azonban, hogy ha nem születik több, egymással versengő könyv, akkor honnan fog előkerülni az az egy. Persze a kormányzati gondolkodás erről elsősorban úgy szól, hogy majd az állam elkészíti. A hivatal válasza hangsúlyozza például, hogy ott is készültek új tankönyvek, ahol „korábban, a piaci tankönyvkiadók nem fejlesztették azokat”, mint a nemzetiségi oktatásban vagy a sajátos nevelési igényű (SNI-s) tanulóknak.

Ugyanakkor a témában feltett kérdéseinkre az oktatást is irányító Belügyminisztérium is hangsúlyozta válaszában, hogy a rendszer nem kizárólag állami, mert magánkiadók is részt vesznek abban (még ha ennek a szerepét minimálisra is csökkentették), illetve éppen a magánkiadók korábbi könyveinek beolvasztása jelzi, hogy a nagy sikerként eladott központosított rendszer is épít olyan kiadványokra, amelyek egy olyan időszak eredményei, amikor még a területen volt verseny. Talán a leginkább ironikus mementója ennek az ellentmondásnak az volt, amikor a kvázi-monopolizálás legnagyobb vesztese, a Mozaik Kiadó digitális tananyagait is ajánlotta az OH a digitális tanrend során alkalmazni javasolt információforrásokat összegyűjtő listájában. (Hozzá kell tenni, hogy azt viszont mindenhol leírják és elmondják, hogy az állami tankönyvek digitális változatai és elektronikus tananyagai ingyenesen hozzáférhetők, szemben a piaci alternatívákkal, amelyekhez jellemzően egy megvett kiadvány aktiváló kódja szükséges.)

Mára magánkiadók csak miniszteri felhívásra adhatnak be tankönyvet engedélyezésre, ami elég ritka. Így nagyrészt a nyelvkönyveknél vannak jelen számottevő mértékben, Kereszty elmondása alapján azért, mert ott nem sikerült a kívánt minőségben államiakat létrehozni. Ezek némileg drágábbak is, de árkorlátot szabtak ezeknél is.

Felemás tananyagcsökkentés

„A mostani tankönyvekből a 9.-est és a 10.-est ismerem, azokról eléggé lesújtó a véleményem” – mondja kérdésünkre Repárszky Ildikó, a Történelemtanárok Egyletének (TTE) alelnöke. „A kilencedikessel az a baj, hogy mivel az új NAT alapján megpróbálták csökkenteni a tananyagot, leszűkítettek bizonyos témákat, viszont ezeket megpróbálták egy-egy leckébe belesűríteni” – részletezi. Elmondása alapján az egész római történelem egy-két leckébe lett belesűrítve, ahová viszont a tananyagban benne sem lévő fogalmakat, mint a Római Köztársaság államszervezete is beleraktak.

„Ez agyrém, taníthatatlan!”

– fogalmaz Repárszky. Szerinte az is gond, hogy sokszor azzal próbálnak tömöríteni, hogy folyamatokat nem szövegszerűen magyaráznak el, hanem ábrán igyekeznek szemléltetni. Ez pedig áttekinthetetlenül bonyolult, értelmezhetetlen infografikákat eredményez a történelemtanár szerint, sok mindent pedig egyszerűen apró betűkkel írtak fel, amivel értelemszerűen legfeljebb az oldalszám csökken. Pedig az Oktatási Hivatalnál állítják: az új NAT szerinti könyvek „nem csupán tartalmukban, hanem a vizuális üzenethordozók és a tipográfia tekintetében is megújultak, továbbá komoly minőségbiztosítási szűrőkön mentek keresztül”.

Repárszky Ildikó egy korábbi cikkünkben problémásnak nevezte, hogy sok pedagógus kizárólag a kronológiára húzza fel a törioktatást. Ám úgy látja, van a most rendelhető történelemkönyveknek olyan része, ami ezen a téren a másik végletbe megy át. „Az egyetemes középkornál teljesen megszűnt az eseménytörténet, csak témák vannak, mint a jobbágyság, az egyház és a városok, ám ezek lógnak a levegőben. Így nem lehet tanítani, mert ezek a gyerekek fejében így nem állnak össze” – magyarázza. Szerinte olyan fogalmakat, mint a jobbágy vagy a rend, csak a maga kontextusában lehet megtanítani. A magyar történelemről viszont úgy érzi, az túl lett részletezve. Például az Aranybulla bekerült középszintre is, amihez viszont alapos társadalomtörténeti háttért kell elmagyarázni, hogy az oklevél jelentősége érthető legyen, így nem lehet egy órán röviden lezavarni.

Az OH viszont kérdéseinkre azt írta, szándékos, hogy sem a tanterv, sem a tankönyvek nem különítenek el egyetemes és magyar történeti témaköröket, hanem a magyar történelmet az egyetemes történelem folyamataiba ágyazva dolgozzák fel. Ez ugyanis elősegíti, hogy ne önmagában, hanem nemzetközi kontextusban tudják értelmezni a diákok a magyar történelem eseményeit is – magyarázzák. „A történelem tankönyvek nem leckéket, hanem tematikus egységeket tartalmaznak, kötetenként 20-22 egységet. Egyenként 3-4 tanóra jut egy egységre, ezzel is tág teret biztosítva a lényegkiemelésnek és a tanári szabadságnak” – fogalmaznak. A kronológia olykor megjelenő hiányára úgy reagáltak: „az eseménytörténet legfontosabb mozzanatai továbbra is megtalálhatóak a tankönyvekben, ugyanakkor nagyobb szerepet kapott a korábbiaknál a mindennapi élet megismerése”,

szerintük ez az irányváltás teljesen egybeesik a szakemberek véleményével is.

Repárszky ugyanakkor úgy látja, tapasztalja, az általa felvázolt problémák az általános iskolában még súlyosabbak, csak ott nincs meg az érettségi miatti kimeneti kényszer. „A felvételin meg szoktam kérdezni, hogyan tanulnak történelmet. Tavaly rendre az volt a válasz, hogy felolvassuk a tankönyvet, ez a történelemoktatás, pedig ezek jó nevű általános iskolák” – érzékelteti, hogy minden alternatív lehetőség ellenére is mekkora szerepe van a tankönyveknek. Hozzátéve: atlaszt viszont jellemzően a megkérdezett diákok többségének az óráin nem használtak.

Az ingyen tankönyv olyan, mint a rezsicsökkentés

Mindenféle tartalmi kérdés fölött a kormány egyik hívószava a témában, hogy a tankönyveket mindenki – tehát a leggazdagabb, arra egyáltalán rá nem szoruló családok gyerekei is – ingyen kapják meg, amire a jövő évi költségvetésben is 16 milliárdnyi adófizetői pénzt terveznek elkölteni. A belügy például, amikor a tankönyvrendszerről kérdeztük őket, rögtön azzal kezdte, hogy

„a tárca álláspontja szerint a tankönyvellátás átalakítása sikeres volt, ma már nem hagyjuk, hogy üzleti körök nyerészkedjenek a tankönyveken, gyermekeken”.

Hozzátéve: „A gyermekes családok terhei jelentősen csökkentek a tankönyvellátás átszervezésével és az ingyenes tankönyvellátással, amelyet a kormány teljes körűvé tette a 2020/2021-es tanévtől.”

Az Oktatási Hivatal pedig egyenesen a sikerességet is azzal érvelte meg nekünk küldött válaszában, hogy az állami keretből megy mindenkinek a tankönyve. „Az állami tankönyvfejlesztés és tankönyvforgalmazás rendszere beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen napjainkra már minden köznevelésben tanuló térítésmentesen kapja a tankönyveket” – fogalmaztak válaszukban. „A kormánypártok választási ígéretei közt mindig az első háromban ott voltak az ingyenes tankönyvek, ez nagyjából pariban volt a rezsicsökkentéssel és hasonlókkal” – fogalmaz erről Kereszty Péter, aki persze ellenérdekelt félnek is mondható, hiszen nemcsak a szakmai szervezetet vezeti, de a Cartographia Tankönyvkiadó természettudományi szerkesztője is (amelynek három atlasza maradhatott rajta a listán). Az ingyenesség természetesen kizárólag a tankönyvjegyzéken szereplő könyvekre vonatkozik – meghatározott értékhatárig –, így ameddig azon jelentősebb számban ott voltak magánkiadók könyvei is, azokat is az államnak kellett kifizetnie.

Logikusnak tűnhet, hogy ha az állam lényegében önmagától rendeli meg a könyveket, akkor – ha a minőséget kifogásolhatják is páran – az ára mindenképpen jobb lesz, már a nagy példányszám és a hatékonyabb terjesztés miatt is. Emellett a kormány más területekhez hasonlóan itt is mai napig nyerészkedéssel vádolja a magánszereplőket. (Korábban azt is felrótták például, hogy az iskolák „tankönyves marketing csatározások színterévé” változtak.) Kereszty szerint viszont csalóka a kormány összehasonlítása. „Állításuk szerint a magánkiadós könyvek drágábbak voltak. A korábbi tankönyvjegyzékeken valóban az állami tankönyvek 500-750 forinttal és a magánkiadók 1200-1500 forinttal szerepeltek. Ugyanakkor minden költség mellett a szerzőktől a terjesztésig az államiak esetén mesterségesen alacsonyan tartott árakról beszélünk. Mára a nyomtatástól a raktározáson át a kiszállításig mindenért a Könyvtárellátó (Kello) felel és saját bevallásuk szerint sem jönnek ki a tankönyvjegyzéken szereplő árakból” – fogalmaz a TANOSZ elnöke.

Úgy látja, erre az a legjobb bizonyíték, hogy a tankönyvjegyzéken kívül ezeket a kiadványokat már a feltüntetettnél magasabb áron lehet megrendelni. És valóban: a tizedikes Színes irodalom könyv a listán 830 forint, a webshopban már 1089, az egyik hatodikos matekkönyv pedig a jegyzékben 800 forinttal szerepel, a webshopban viszont 1008-ért lehet megvenni – csak hogy két véletlenszerűen kiválasztott példát nézzünk.

Kereszty Péter azt mondja, hogy kértek nyomdai árat azonos paraméterekkel és a tankönyvjegyzéki árból nem jött ki a nyomásköltség sem, tehát úgy látja, ez „ugyanolyan becsapás, mint a rezsicsökkentés”, és államilag ki kell pótolni a Kello veszteségeit. Szerinte azonban túl azon, hogy a magyar- és történelemkönyveket majd a „saját ízlésük szerint” alakíthatják, a kormánynál tényleg azt gondolták, az állami központosítással majd anyagilag is jól is járnak, de ez a számítás nemigen jött be.

„Szerintem ők csak később szembesültek azzal, hogy a tankönyvkiadók valójában nem nyerészkedtek az áraikkal.”

– fogalmaz. Ha a 13 milliárd példánnyal és a 16 milliárdos összeggel számolunk, akkor mára az állam által kifizetett átlagár is valamivel 1200 forint fölött jön ki. Ennek ellenére a kommunikáció most is ez. Az OH kérdésünkre például úgy fogalmazott: „A tankönyvforgalmazás területén is jelen van állami garancia, hiszen nem fordult és is nem is fordulhat elő az, ami a piaci forgalmazóknál megtörténhetett, hogy a forgalmazók extraprofitra tettek szert a szülők terhére”. Emellett felhozzák a központosított rendszer egyszerűsítését, gördülékennyé tételét is. „A tankönyvek kiszállítása évek óta zökkenőmentes. Az iskolák egyszerűen tudják megrendelni a könyveket, a pénzügyi adminisztrációval nincs dolguk” – fogalmazott kérdésünkre a Belügyminisztérium.

Kereszty Péter szerint az átalakítást az vezethette, hogy tényleg hittek a rendszer leegyszerűsítésében és központosításában. „Én el tudom képzelni, hogy volt ebben egy jobbítási szándék. Plusz fel lehetett rá venni európai uniós pénzt, így egy kísérleti tankönyvre el is költöttek annyit, amennyiből egy magánkiadó egy teljes portfóliót fejleszt” – fogalmaz. Ugyanakkor szerinte például a Kello-féle logisztika a kezdeti nehézségei után valóban rendben van, profin működik.

A szülők azért megveszik, amit eddig használtak

„A szabad, szakmai alapú tankönyvválasztás központi megszüntetése miatt az elmúlt tanévekben az iskolák és a szülők sok helyen összefogtak, és egyénileg szerezték be a Mozaik taneszközeit közvetlen kiadói rendeléssel” – olvasható az egykor piacvezető, 2013-ban még 4,5 millió tankönyvet eladó Mozaik Kiadó weboldalán, melynek a jövő évre összesen háromféle könyve szerepel a tankönyvjegyzékben. Ám egyúttal ők az egyik olyan, a központi, ingyenes listáról nem rendelhető kiadványokat gondozó tankönyvcég, amelyről számos helyről lehet azt hallani, hogy a szülők mégis megrendelik a könyveiket, munkafüzeteiket más kiadók termékeivel egyetemben.

„Én is megveszem szülőként a saját gyerekemnek”

– erősíti meg Repárszky Ildikó az erről szóló információinkat. Szerinte a tankerületeknél ezt nem kell, hogy feltétlenül tudják. „Én is megkaptam ezt a kérést, ha a szülői közösség olyan, akkor zokszó nélkül megveszik, mert tudják, hogy a gyerek érdeke. Ahol ez nem tud így működni, ott nem tudom, mi van, de az interneten sok anyag elérhető – maguk a központi tankönyvek is – és kisebbeknél még mindig megy a fénymásolás ezerrel” – osztja meg tapasztalatait. Hozzáteszi, hogy ehhez a szülők viszik be jellemzően a fénymásolópapírt is.

„Rendelik, igen. Az állami iskolákban múlhat a tankerületeken, az iskolavezetésen, hogy ezt mennyire tolerálják, mert hivatalosan nem lehetne a szülőkkel kifizettetni a könyveket és szigorúan nézve nem is lehet olyanokból tanítani, ami nincs rajta a jegyzéken” – mondja kérdésünkre Kereszty Péter. Ő úgy tapasztalja, hogy valahol munkafüzetet rendel, hivatalosan csupán „taneszközként” mondjuk az iskola alapítványa vagy a szülői munkaközösség.

Ám az ilyen köztes megoldásoknak is részben véget vethet a 2020 óta felmenő rendszerben bevezetett új NAT. Ugyanis számos tankönyvkiadónak csak a korábbi alaptanterv szerinti követelményekhez voltak kiadványai és vélhetően, ha kizárólag ezekre a privát rendelésekre alapoznak, kevésbé éri meg új tankönyveket fejleszteni. A Mozaiknál például a korábbi tankönyveik egy részénél azzal igyekeznek érvelni: azok kiegészítésekkel az új NAT-tal is használhatók. Ez azonban számos könyvnél nem opció. Ám Horváthné Kunstár Andrea, a kiadó cégvezetője azt írta kérdésünkre, kötelességüknek érzik, hogy akik megszokták a tananyagaikat, azoknak ezek akkor is rendelkezésre álljanak, ha a fejlesztés anyagilag már nem feltétlenül éri meg. Ezért, ahol erre is szükség van, az új alaptantervhez teljesen átdolgozzák egyes tankönyveiket, noha az utóbbi években a munkájuk egyre inkább eltolódott a segédanyagok fejlesztése felé. Horváthné azt is írta: a szülők mellett a magániskolák is gyakran rendelnek továbbra is tőlük.

„Az a pedagógus döntése, hogy megvásároltat-e a szülőkkel régi, évek óta nem fejlesztett, a nemzeti alaptantervvel nem kompatibilis, nem akkreditált tartalmakat. A pedagógusok egy része egyszerűen megszokta egyes régi tankönyvek használatát” – írta ezzel kapcsolatos kérdésünkre a Belügyminisztérium. Az Oktatási Hivatal azonban már nem volt ilyen megengedő, kissé fenyegető hangon reagáltak az ezzel kapcsolatos felvetésünkre. „Ha valakik esetleg mégis egyéni indíttatásból magánkiadók költséges és tankönyvvé nem nyilvánított kiadványai felé fordulnak, akkor a hatályos szabályozást is megsértik, és felesleges költségbe is verik a szülőket, miközben ezen kiadványok esetében nem ismert a minőségi szűrés rendszere” – fogalmaztak. (Igaz, ezt a szűrést saját könyveivel kapcsolatban az Oktatási Hivatal önmaga végzi, átlagosan 1-3 napos átfutási idővel.) Azt ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy – ahogyan az állami tankönyveket is a Kello webshopjából megrendelheti bárki saját érdeklődésére is – ha a pedagógus nem is teheti kötelezővé, a szülőknek semmilyen törvény nem tiltja, hogy legálisan elérhető taneszközöket, segédanyagokat megvegyenek, akár közösen és ebbe esetleg olyan kiadvány is beletartozzon, ami korábban rajta volt az állami listán, most pedig nincs.

(Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor) Cikkünk korábbi változatában tévesen az szerepelt, hogy a Mozaiknak hatféle könyve szerepel a jegyzéken, a hiba oka, hogy a Cartographia három atlaszával közös listát közöltek a weboldalukon. Ezt javítottuk, a tévedésért elnézést kérünk!