Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyedül az egészségügyön változtatnának többen a Republikon friss kutatása szerint.
Néhány napja számoltunk be a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének kutatásáról, mely szerint már a fiatalok is az oktatás helyzetét tartják az egyik legsúlyosabb problémának. Ebbe a trendbe illeszkedik a Republikon Intézet elégedettség-mérése is, melyből nem csak az derült ki, hogy a többség nehézkesnek és lassúnak érzi a közigazgatást, de arra is rákérdeztek, hol van szükség leginkább reformokra idehaza.
A válaszadók közül a második legtöbben, 65 százalék az oktatást jelölte meg,
ezt egyedül a közegészségügy előzte meg a maga 74 százalékával, írja a hvg360. Vagyis a válaszadók mintegy kétharmada változást várna oktatási téren. Emellett a lakhatást, a szociálpolitikát és a környezetvédelmet is sokan említették.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.