Forrásösszevetés és hitelességvizsgálat is lesz a történelem kompetenciamérésen

Idén ősszel a kompetenciamérés történelemmel és digitális kultúrával is kiegészül. Az Oktatási Hivatal a Történelemtanárok Egylete érdeklődésére azt válaszolta, a mostani próbamérés során tesztelik a jelenleg még nem végleges feladatokat, ezért egyelőre gyakorlófeladatsort nem tudnak közzétenni.

  • Tarnay Kristóf

„Magyarországon jelenleg szövegértés, matematika, természettudomány és idegen nyelv területén folynak digitális mérések. 2023 őszén két új mérési területen – digitális kultúra és történelem – tervezzük digitális próbamérés lebonyolítását”

válaszolta Miklósi László, a Történelemtanárok Egylete elnökének (TTE) érdeklődésére az Oktatási Hivatal (OH) elnöke, Brassói Sándor. A TTE értelemszerűen ez utóbbira volt kíváncsi, azt kérdezték, pontosan mit, milyen kompetenciákat szándékoznak mérni, illetve milyen módszerekkel.

Brassói válaszában azt írta:„A mérés célja annak nyomon követése, hogy a tanulók képesek-e elsajátítani a történelmi gondolkodás mindazon összetevőit, amelyek megalapozzák az aktív állampolgári léthez szükséges kompetenciákat.”

Ennek keretében levele alapján más kompetenciamérésekből már ismert feladattípusok is lesznek, mint egy-egy információ visszakeresése, de lesznek történelem-specifikusak is, mint több szöveges, illetve vizuális forrás összevetése. „Az összehasonlítás alapja lehet például a nézőpontok megkülönböztetése, a megbízhatóság megállapítása, a történelmi jelentőség megállapítása, ok-okozati összefüggések feltárása” – magyarázza az OH-elnök.

Válasza alapján ebben a mérésben megjelennek olyan feladatok is, amelyek megoldásához a tanulóknak különböző történettudományi módszereket kell alkalmazniuk, mint például a forrásokban szereplő állítások hitelességének vizsgálata, tények és feltételezések megkülönböztetése. Tartalmilag a mérés a magyar és egyetemes történelmet, illetve a történelmi megismerést különíti el.

Gyakorlófeladatok még nem lesznek

Brassói Sándor válaszában azt is közölte: a történelem digitális mérés tartalmi kerete nem nyerte még el végleges formáját, a módszerek, kérdéstípusok kialakítása folyamatos és még az idén őszi próbamérés eredményeinek elemzése után is fogják pontosítani. Mert hogy a mostani az lesz: válaszlevelében Miklósi rákérdezett arra is, mikorra várhatók mintafeladatok gyakorláshoz, amelyre az volt a válasz, egyelőre nem lesznek ilyenek, a feladattípusokkal az iskolák és a tanulók már élesben, az első, próbamérés alkalmával ismerkedhetnek meg.

„Mivel a próbamérés célja a feladatok kipróbálása és bemérése, az iskolák a próbamérésben való részvétellel járulnak hozzá a későbbi mérés sikerességéhez, illetve képet kapnak arról is, hogy az új mérési területeken milyen típusú feladatok fognak megjelenni” – írta Brassói.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.