Elárasztották Kecskemétet a mémek: plakátokon a kirúgott diák ügye

A Tanítanék Mozgalomnak köszönhetően most az is értesülhet a mém miatt kirúgott kecskeméti kollégista ügyéről, aki eddig esetleg nem hallott róla.

  • Székács Linda

Óriásplakátra tette és elárosztotta Kecskemétet a Tanítanék azzal a mémmel, ami miatt néhány héttel az érettségije előtt kirúgtak egy diákot a kollégiumából - írta meg a Telex.

Május közepén robbant a hír, hogy először "pedagógiai célú elbeszélgetés" történt, majd el kellett hagynia a kollégiumot egy kecskeméti végzős diáklánynak, amiért a kollégiumvezető egy olyan fotójával viccelődött, amin a sértett a március 15-i rendezvényen fejjel lefelé tartja a magyar nemzeti lobogót. Bár a kiskőrösi diák bocsánatot kért és elmondta, hogy a privát kollégiumi csoportban megjelent mémmel nem az igazgatón akart gúnyolódni, hanem csak kiengedni az érettségi miatti feszültséget, alig néhány héttel a vizsgák kezdete előtt - bár papíron továbbra is koleszos maradt - el kellett hagynia az intézményt.

Úgy tűnik, a történet azonban nem itt ért véget, hiszen a mém most kisebb-nagyobb plakátok formájában, a Tanítanék szakszervezet jóvoltából elárasztotta Kecskemétet, ráadásul szép nagy betűkkel az is szerepel rajta, hogy a fotó miatt eltávolítottak egy diákot a kollégiumából.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.