Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Béremelés helyett évi 2500 lejes (kb. 190 ezer forint) bónuszt kínál a kormány a sztrájkoló pedagógusoknak, a szakszervezetek csütörtökön adnak választ.
Jelenleg nem lehetséges a béremelés a közalkalmazottak esetében, és új bérpótlékokat sem áll módjában nyújtani a kormány – írta meg a Krónika.
Ebben az esetben valóban az évi bónusz lehet a legjobb megoldás?
Erről tárgyaltak a szakszervezetek képviselői, most nem a miniszterelnökkel, hanem négy miniszterével. A megbeszélések után a kormányfőtitkár azt nyilatkozta, hogy azért nincs lehetőség a béremelésre, mert az Európai Bizottsággal egyeztetett országos helyerállítási és rezilienciaterv értelmében nincs mód fizetésemelésekre a közszférában. A kormányfőtitkárság vezetője közölte, a kabinet elsősorban azt tudja felvállalni, hogy az oktatás prioritást fog élvezni az egységes bérezési törvény megalkotásakor.
Az évi bónuszt két részletben kapnák meg és az is meg van határozva, hogy szakmai célokra használhatnák fel. A javasolt összeg júniusban 1000 lejre, októberben pedig 1500 lejre vonatkozik a pedagógusok esetében. A kisegítő személyzet ehhez képest 500-500 lejt kapna. A kormánytitkár hozzátette, hogy ez a végső kínálatuk.
Az oktatási miniszter elmondta, hogy a szaktárca támogatja a pedagógusokat, de a diákoknak minél előbb vissza kell térniük az osztálytermekbe. A szakszervezetek arról tájékoztatták a minisztereket, hogy csütörtökön reggel fognak választ adni a kormány javaslatára. Frissítjük cikkünket, ha ez megtörtént.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.