TASZ: nem felelnek meg az arányosság követelményeinek a Karmelita kolostor előtt történtek

A Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet jogásza, Hegyi Szabolcs szerint rendőri túlkapás történt a szerda esti diáktüntetésen.

  • Székács Linda

Az Eduline is ott volt azon a szerda délutáni békés diáktüntetésen, ami az áprilisihoz hasonlóan végül ismét kordonbontása torkollott a miniszterelnök székhelye, a Karmelita kolostor előtt. A rendőrök többször is könnygázt vetettek be a diákokból álló tömeg ellen, a 17 éves Hidász Mátét közvetlen közelről is arcon fújták, majd többeket is a Gyorskocsi utcai fogdába vittek, majd az órákon át tartó fogvatartás ellenére vádemelés nélkül elengedték őket, mivel nem is követtek el semmit.

Az esettel kapcsolatban Hegyi Szabolcs, a Társaság az Alapjogokért civil szervezet jogásza is megszólalt. Szerinte - bár a rendőrség jogellenesnek nevezte a szerdai demonstrációt - valójában nem volt az, egy tüntetést ugyanis az tesz jogellenessé, ha elveszíti a békés jellegét. A kordon rángatása és ledöntése tehát már valóban az volt, a rendőrök viszont már ezt megelőzően is sorfalat álltak a kolostor előtt és lezárták az oda vezető utakat, pedig ekkor (még) nem volt joguk az intézkedésre.

A jogász azt mondja, a kordonok ledöntése után már az veti fel az arányossággal kapcsolatos kérdéseket, hogy a hatóságoknak "a rendelkezésre álló eszközök közül azt kell választania, amelyik a cél elérése érdekében a lehető legkevesebb jogkorlátozással, sérüléssel vagy kárral jár az érintettek számára", mivel azonban a rendőrök sokan voltak, a tüntetők nem azzal a céllal érkeztek, hogy őket bántsák, mindemellett pedig jelentős részük kiskorú gyerek volt, a látott intézkedés, vagyis a könnygáz és a gumibotok használata nem volt arányos a helyzettel.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.