Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az érettségi első két hete után, május 19-én folytatódnak a tanár-és pedagógustüntetések.
Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, május 3-én ismét dulakodásba fordult a státusztörvény ellen zajló békés tüntetés. A főként diákokból álló tömeg a Szent István Bazilikától indulva az Alkotmány utcáig vonult, melynek végén újabb tüntetést jelentettek be és a Clark Ádám térig vonultak, onnan pedig ismét a miniszterelnök székhelye, a Karmelita kolostor elé, ahol rohamrendőrök várták őket. A hatóságok könnygázzal és gumibotokkal léptek fel a tömeg ellen, több diákot és egy ellenzéki politikust pedig az események után őrizetbe vettek.

Még nincs vége
Az Egységes Diákfront által létrehozott Facebook esemény szerint május 19-én a diákok újabb demonstrációra készülnek, "a hatalom újból a fizikai megfélemlítéshez nyúlt, az előző esetnél még több társunk kapott könnygázt a "gyermekvédő" kormánytól" - írják.
Pontosan tudják, hogy gyerekeket bántanak, de ez nem zavarja őket. Az Orbán rendszer akkor is gyerekeket bánt, amikor szétveri az oktatásunkat, elveszi a jövőnket, és bosszút áll a tanárainkon.
A diákok szerint a státusztörvény továbbra is elfogadhatatlan, ezért követelik, hogy a kormány vonja vissza azt, továbbá, hogy üljön le tárgyalni a diákszervezettel. Az Egységes Diákfront a pedagógusokkal közösen népszavazási kezdeményezést is benyújtott, ennek pontjai a következők:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.