"Plakátrongálás" vádjával állítottak bíróság elé egy pécsi pedagógust

A pedagógus az „Ez nem demokrácia” feliratot ragasztotta egyes plakátokra, másokon "A védjük meg a gyerekeket feliratot" ragasztotta és festette át.

  • Székács Linda

Bíróság elé került egy pécsi tanár, aki kormányzati plakátokon fejezte ki a véleményét - számolt be róla az ATV.

Heindl Péter még a 2022-es választási kampány során "rongálta meg" a kormányzati plakátokat, melyeknek szövegét átragasztotta, helyenként pedig át is festette. A pedagógus többek között azzal érvelt, az Alkotmánybíróság is kimondja, hogy az államnak semlegesnek kell lennie a politikai pártok küzdelmében, a plakátok azonban másról árulkodtak, ezért rendszeresen átfestette azok szövegjeit, az akció közben pedig a rendőrök többször is rajtakapták.

A pedagógusra először csak egy plakát miatt szabtak ki büntetést, ezt azonban nem fogadta el, lévén: ő több plakáton is kifejezte a véleményét.

Az ügy ezt követően került bíróságra, melynek előkészítő ülésén nem született döntés, ezért rendes tárgyalást kellett tartani, ahol továbbra is azt hangsúlyozta: nem ő, hanem a kormányplakátok kihelyezése ment szembe a jogszabályokkal.

Ellenkezik egyrészt a magyar alaptörvénnyel, másrészt egy csomó nemzetközi jogszabállyal. Ez ellen lépek én fel. A büntető törvénykönyvben benne van, ha a közérdeket támadó cselekmény ellen lép fel valaki, akkor az jogos védelemnek számít és nem büntethető. Emellett nem veszélyes a társadalomra, ami a büntethetőség másik feltétele

- fejtette ki, hozzátéve; szerinte az eljárást bűncselekmény hiányában meg kellene szüntetni.

A vád szerint a férfi több hirdetőcégnek is kárt okozott, összesen 21 plakátot rongált meg 192 ezer 310 forint kárt okozva ezzel. Heindl Péter azt mondta; elmarasztaló ítélet esetén nemzetközi bírósághoz fordul.

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.