Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Három év után végre ismét ülésezett a kétévente összehívott Országos Diákparlament. A javaslataik között szerepel a tanári bérek emelése, a diákparlament évenkénti összehívása és a tanulmányi alapú ösztöndíjak bevezetése is.
58 pontos javaslatcsomagot fogalmazott meg a hétvége folyamán összegyűlt Országos Diákparlament. A Székesfehérváron lebonyolított ülésen körülbelül 120 olyan középiskolás vett részt, akik a megyéik képviseletében a pénteki nyitó ülést követően szombaton az oktatás és a diákélet mindennapjait érintő kérdésekről tárgyaltak, és megfogalmazták a javaslataikat a következő két évre az oktatási döntéshozók számára.
Csomor Boldizsár, az Országos Diáktanács tagja a rendezvényen azt mondta; szombaton körülbelül 300 pontot fogalmaztak meg, amit vasárnapra végül 58 pontra redukáltak. A diákok többek között szorgalmaznák a WIFI hálózat bővítését a köznevelési intézményekben és kollégiumokban, a tanulmányi alapú ösztöndíjak bevezetését, az iskolai keretek között történő ingyenes KRESZ és egészségügyi oktatást, de a javaslataik között szerepel az iskolai fejlesztőpedagógusok számának növelése, a meglévők pályán tartása, valamint a pedagógus-béremelés mértékének további növelése az inflációra való tekintettel.
Cser-Palkovics András, a város polgármestere szerint "érdemi konzultáció, párbeszéd, vita alakult ki és nagyon komoly tartalmi munka zajlott az elmúlt napokban Székesfehérváron." Az Országos Diákparlamenten Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is részt vett, aki szerint kiváló együttműködés alakult ki a diákok és az oktatási kormányzat között.
„Magyarországon adott a diákok érdekképviselete, hogy a kormány „becsatornázza” a fiatalok kívánságait az oktatáspolitika alakításába. Kétévente ülésezik az Országos Diákparlament, emellett pedig működik az Országos Diáktanács intézménye, mellyel havi-kéthavi rendszerességgel tárgyalunk. A munkamegosztás szerint az ODP ajánlásokat fogalmaz meg, melyeket ezután az ODT és az oktatási kormányzat tárgyal. Ismertetik az álláspontjaikat, eszmét cserélnek, és a kormány igyekszik végrehajtani azt, amit lehet. A 2020-as ODT ajánlásoknak több mint a felét megvalósítottuk! A most elfogadott 58 pontos lista biztosítja a keretét az ODT és az oktatási döntéshozók következő kétéves munkájának” – idézi a szekesfehervar.hu.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).