Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Még decemberben adták át a Pintér Sándornak címzett levelüket az illetékes minisztériumnak az Egységes Diákfront tagjai. Most megkapták a választ, igaz, nem a belügyminisztertől.
A megválasztott Országos Diáktanács testülete hamarosan ismét megkezdi a munkáját
- írta a diákoknak válaszában Kisfaludy László köznevelési helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy "természetesen" megkeresik a módját annak, hogy a diákszervezet képviselői is elmondhassák az Országos Diákparlamentben a javaslataikat.
Az Egységes Diákfront még decemberben kérdezte meg a Belügyminisztériumot arról, hogy ha az Országos Diákparlament és az Országos Diáktanács az egyetlen olyan hivatalos diáfórum, amelyet a kormány legitimnek ismer el, akkor miért nem hívták össze ezeket.
A legutolsó ülés az Oktatási Hivatal oldalán elérhető jegyzőkönyv alapján 2022.05.10-én volt, ez pedig ellentétes azzal az előírással, amely szerint az oktatásért felelős kormányzat félévente legalább egyszer egyeztet a diákság képviselőivel - írták akkor.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.