Az Óbudai Egyetem venné át a Szinyei Merse Pál Gimnázium fenntartását

Elkezdődhet a fenntartóváltás a közoktatásban is? Az Óbudai Egyetem fenntartása alá kerülhet a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium.

  • Eduline

A Népszavához eljuttatott jegyzőkönyv szerint az egyetem, a tankerület, az önkormányzat, az iskolavezetés és a szülői munkaközösség képviselői március 7-én egyeztettek a Szinyei Merse Pál Gimnázium átadásáról a Belső-pesti Tankerületi Központtól az Óbudai Egyetem fenntartása alá, így ez lenne az első olyan középiskola, ami a felsőokatási intézmények után "modellváltáson" megy keresztül.

Molnár András, az egyetem rektorhelyettese szerint az állam nem csak a felsőoktatásban, de a közoktatásban is elkezdte csökkenteni a szerepvállalását. Szerinte, ha az iskola működését az egyetem finanszírozza, jobb eszközöket, infrastrukturális és anyagi hátteret, valamint drágább tankönyveket tudnak biztosítani számukra, de akár az épület felújítására is sor kerülhet, az egyetemen pedig akár kiegészítő képzéseket is tarthatnak majd.

Arra a kérdésre, hogy az egyetem miért a Szinyei Merse Pál Gimnáziumot szeretné átvenni a rektorhelyettes azt mondta, hogy az intézmény rangja „közel áll ahhoz, amit szeretnének” emellett erős a matematika és nyelvoktatás, így a legfőbb céljuk, hogy az itt tanuló középiskolások később a főként műszaki képzéseket kínáló Óbudai Egyetemen tanuljanak tovább.

A középiskola átadásáról várhatóan május 31-én dönthet Pintér Sándor belügyminiszter. A Népszava kérdésére, hogy valóban tervezik-e az állam szerepvállalásának csökkentését a közoktatásban, a Belügyminisztérium egyelőre nem válaszolt.

Hozzászólások

Egyre több az SNI-s diák a középiskolákban, a szakképzés felé tereli őket a rendszer

Az elmúlt három tanévben meredeken emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI) diákok száma a hazai középiskolákban: míg a gimnáziumokban lassan eléri az ötezret a létszámuk, a technikumokban 26 százalékkal nőtt a számuk. A gimnáziumok többsége azonban továbbra sincs felkészülve a fogadásukra, így az oktatási rendszer egyre inkább a szakképzés felé tereli az érintett tanulókat – miközben az ellátórendszer hiányosságai miatt az ország egyes részein óriási különbségek vannak.

Hogy lehet egy héten 27-szer minőségi tanórát tartani? – Lannert Judit a pedagógusok „hihetetlen terheléséről” beszélt

A pedagógusok túlterheltsége évek óta visszatérő probléma a magyar oktatásban, és nemcsak a megtartott tanórák számáról szól: a felkészülés, az értékelés és az adminisztráció is jelentős részt tesz ki a munkaidejükből. Erről beszélt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is a parlamentben, felidézve, hogy évekkel ezelőtt kutatóként maga is vizsgálta a tanárok munkaterhelését.

Több mint ötezer képesítés nélküli pedagógus dolgozik a közoktatásban és a szakképzésben

Mérnök tartja a matekot, informatikus a digitális kultúrát, esetleg edző a tesit? Nem egyedüli eset. A KSH legfrissebb adatai szerint mintegy 3200 óvodapedagógus, tanító, tanár és oktató dolgozik úgy iskolában vagy óvodában úgy, hogy nincsen pedagógus képesítése, és valamivel több mint 2000 ezer főt alkalmaznak egyéb beosztású pedagógusként úgy, hogy nincsen hozzá pedagógiai végzettségük.

@eduline.hu Mélyponton a friss magyar PISA-eredmények #PISA #eduline #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu