A Hősök teréről az Erzsébet hídhoz vonulnak majd a diákok március 15-én

Előadások és virrasztás is lesz a Hősök terén március 14-én, március 15-re pedig diáktüntetést szerveznek.

  • Eduline

Március 15. délután három órakor a Hősök teréről indulunk majd el, és az Andrássy úton végigvonulva érünk majd el a Szabad sajtó útjára – mondta az ATV-nek Pirint Gergő, az Egységes Diákfront képviselője.

A tüntetést szervező diákok úgy érzik, a közoktatás helyzete továbbra is borzasztó, és így nem is kapnak megfelelő oktatást, amely felkészítené őket az életre.

Az akciók már március 14-én elkezdődnek, a diákok több civil szervezettel együtt előadásokat és virrasztásokat szervez.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu